Eladja házát és elköltözik a TV2 sztárja, Vámos Erika

Vámos Erika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vámos Erika tizenöt év után válik meg szeretett otthonától, azt is elárulta, miért döntött így.

A TV2 csinos műsorvezetője eladja és ezzel együtt nagyobbra cseréli házát, az új otthona pedig pár száz méterrel arrébb épül a most még eladó ingatlanjától.

„Igaz a hír, szeretném eladni. Szombaton jön az első értékbecslő. Nem volt egyszerű meghozni a döntést, de az a helyzet, hogy kinőttük. Ha valaki egyedül él, annak tökéletes otthon, igazi kis mézeskalács ház, de két embernek már szűkös. Harminc éves koromban minden igényemet kielégítette: pici konyha, kevés rezsi és amúgy is csak aludni jártam haza. Mostanra viszont minden megváltozott. Összeköltöztünk a párommal, és nem férünk el benne" - kezdte mesélni a Ripostnak.

A műsorvezető azt hitte, ha egyszer meg kell vállnia imádott otthonától sokkal rosszabbul fogja érinteni, de jelenleg annyira boldog, hogy csak sodródik az élettel.

„Tizenöt éve lakom itt. Ezer szállal kötődtem hozzá és azt hittem, hogy egyszer majd sírva fogok innen elmenni. De nem így lett. Annyi jó dolog történik most velem, olyan pozitív és boldog vagyok, érzem, hogy jó az irány és legjobb ha csak sodródom. Laci érkezésével beengedtem a változást az életembe és a gyomrom környékén érzem a bizonyosságot, hogy jó. El tudom a régi életem engedni. Igazából arra is nyitott vagyok, hogy ha most rögtön jelentkezne egy vevő, akkor albérletbe költözzünk, amíg elkészül a gyönyörű új házunk"

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.