Különös történetek derültek ki II. Erzsébet királynő anyósáról

Forrás: Getty Images -
Aliz hercegné II. Erzsébet brit királynő The Crown anyós
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A The Crown című Netflix-sorozat vette górcső alá a brit királynő anyósának, Aliz hercegnének az életét.

II. Erzsébet királynő anyósa, Aliz hercegnő sorsa már önmagában regénybe illő. A Netflixes The Crown című sorozatban helyezték reflektorfénybe a battenbergi hercegnőt, aki 1885. február 25-én született Windsorban. Aliz siketen született, de három nyelven beszélt: angolul, németül és franciául. Szájról olvasni is megtanult ezeken a nyelveken. 1902-ben találkozott a görög király negyedik fiával, András herceggel. Egymásba szerettek, és 1903-ban összeházasodtak. Öt gyerekük született: Margit, Teodóra, Cecília, Zsófia és Fülöp. A Balkán-háború alatt ápolónőként szolgált katonai kórházakban, ezért 1913-ban V. György brit király kitüntetésben részesítette. Később skizofréniát állapítottak meg nála, és egy svájci szanatóriumba vitték, ahol rövid ideig maga Freud foglalkozott vele. 1949-ben görög ortodox ápolórendet alapított, Márta és Mária keresztény apácarendje névvel - írja az Éva magazin.

Forrás: Getty Images
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.