Charlie kifakadt: „Ha nem kapunk pénzt, nem tudunk kaját venni”

Forrás: Koncz Márton -
megtakarítás Charlie koronavírus raktárkoncert
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legendás énekes, Horváth Charlie már nagyon várja első raktárkoncertjét. Nagy szüksége van a színpadra, mivel a koronavírus miatt idén több, mint 50 koncertje maradt el. 

A 72 éves jellegzetesen rekedt hangú énekes pénteken adja első raktárkoncertjét, amit már nagyon vár, bár nem ez az első alkalom, hogy közönség nélkül zenél a színpadon.

"Pontosan ötven évvel ezelőtt, épp a dubaji Ambassador hotel alkalmazásában álltam, amikor a Rockefeller család egy egész napra kibérelte a szállodát. Így aznap este csak hárman voltak a hatalmas étteremben, ami mindig tele volt a többi napon. Az amerikai mágnás a két gyerekével vacsorázott, és kihívásnak tekintettem, hogy ők hárman voltak a közönség. Tudni akartam, képes vagyok-e úgy teljesíteni, mintha telt ház előtt lépnék színpadra, és hamar rájöttem, máshogy nem is tudok muzsikálni. Ebből a szempontból egyáltalán nem tartok a raktárkoncert felvételétől, végül is lesz ott néhány operatőr. Csak arra gondolok, hogy elrepült ez az ötven év" - mesélte Charlie a Blikknek.

Forrás: Koncz Márton

Arról is beszámolt az énekes, hogy készülnek a szokatlan fellépésre és hányszor próbáltak zenekarával, a Charlie Banddel.

"Egyszer sem! Be vagyunk játszva. Június közepe óta, mióta engedélyezték az ötszáz fő alatti bulikat, több kis bulit is lenyomtunk, de aki követ mer ránk dobni, az azt értse meg, hogy idén így is ötven koncertünk maradt el, és ebből most visszajön egy, amit rendesen megfizetnek, de ebben a szakmában tényleg mindenki kifogyott a pénztárcájából.

Gondolkodtam rajta, elfogadjuk-e a lehetőséget, de arra jutottam, hogy igen, mert megérdemeljük. Mi ebből élünk, és ha nem kapunk pénzt, kaját se tudunk venni"

- mesélte őszintén a népszerű énekes.

Charlienak volt egy kis félretett pénze, amiből át tudta vészelni az elmúlt időszakot.

"Volt egy kis megtakarításom, ebből a szempontból szerencsés voltam, de abból a szempontból is, hogy még a karantén előtt elkészültünk Mindenen túl című új lemezem felvételeivel. Lélekben már az április harmadikai Aréna-koncertre készülök, mert ilyenre még nem volt példa, hogy egymás után áll színpadra a Charlie Band és a Tátrai Band. Remélem, akkor már engedélyezik a nagy bulikat, de úgyis az lesz, ami lesz. Az orvosok se tudják, meddig tart.

Nem félek a vírustól, de betartom a szabályokat. Társaságba sem járok. Utoljára Somló Tomival mentem az éjszakába, ám ennek már hét éve"

- zárta le a beszélgetést a Liszt Ferenc-díjas magyar énekes.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.