"Gyerekkoromban én voltam a csapatkapitány, kiálltam mindenkiért, tisztelettudó voltam és sokan szerettek. Majd amikor vidékről Budapestre kerültem, kiközösítettek, sokáig nem találtam a helyem. Nagyjából egy év kellett, hogy befogadjanak.
Nem szeretve lenni nehéz, életemben akkor tapasztaltam meg ezt először. Borzasztóan rossz érzés volt, erre máig tisztán emlékszem. Perifériára sodródtam, pedig nem tehettem róla, ahogyan a lányom is került már hasonló helyzetbe" – mesélte Nagy Ervin a Blikknek, majd így folytatta:
Bár azt vallom, nem kell a széltől is óvni a gyerekeket, én mégis apatigrisként védtem a lányomat és próbáltam segíteni neki. Sokat beszéltünk arról, hogy fontos tudnia, ő nem hibás. Szerencsére a mostani iskoláját nagyon szereti, fantasztikus, kreatív tanárai vannak és jó a közösség is. Ráadásul a programok is szuperek, lovagolni is tanulnak
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.