Amikor vége van: ezeken a szakaszokon mész át, ha szakított veled a párod

Ez valójában így természetes és normális, ugyanis mint ahogy a gyásznak is, a szakításnak is megvannak a maga szakaszai, melyeken át kell esnünk, hogy tiszta lappal bele tudjunk vágni egy újabb kapcsolatba.

Amikor váratlanul szakít velünk a párunk, először talán fel sem fogjuk, mi történt. Hogy lehetséges az, hogy az az ember, aki eddig az életünk része volt, nem az többé. Nehéz megérteni azt, hogy az, aki tegnap még szeretett, ma már nem szeret vagy éppen mást szeret. Ilyenkor teljes a zűrzavar a fejünkben és a szívünkben és azt kívánjuk, bárcsak reggel felébrednénk és kiderülne, hogy egy rossz álom volt az egész szakítás. Keressük a kapaszkodókat, hogy van még remény arra, hogy a párunk visszatér hozzánk. Ebben a fázisban még teljesen az érzelmek dominálnak, háttérbe szorul a józan ész.

Amint megértettük, hogy a szakítás végleges, akkor rendszerint következik a düh fázisa. Ilyenkor haragszunk mindenre és mindenkire, de leginkább volt párunkat hibáztatjuk döntéséért. Előfordulhat, hogy eluralkodik rajtunk a bosszúvágy, fájdalmat akarunk okozni a másiknak, olyan dolgokat vágunk a fejéhez, melyet nem is gondolunk komolyan. Az is előfordulhat, hogy a szakító fél érez haragot, mindezt azért, hogy igazolja döntése helyességét. A düh valójában betölti a szerettünk elvesztése okozta űrt és csillapítja a fájdalmat, amit valójában érzünk.

Ez az a fázis, amikor csökken bennünk a harag érzése, helyette pedig jön a kétségbeesés, hogy éljük túl, hogy elveszítettük a másikat. Ez a kétségbeesett próbálkozások időszaka, amikor a csillagokat is leígérjük az égről, csak hogy megmentsük a kihűlt, nem működő kapcsolatot. Sokan ilyenkor tesznek felelőtlen ígéreteket, alapjában véve mindent bevetnek, csak hogy visszakapják a régi életüket. Ezek a próbálkozások azonban a legtöbb esetben nem járnak sikerrel, vagy ha mégis, csak ideig-odáig hosszabbíthatják meg a kapcsolatot, míg sor nem kerül a végleges szakításra.

Amikor már kidühöngtük magunkat, megpróbáltunk mindent, hogy visszaszerezzük párunkat, de nem sikerült és azt is megértettük, hogy ennek tényleg vége van, akkor jön a depresszió fázisa. Ilyenkor sokszor azt érezzük, hogy értelmetlen az életünk, nincs kedvünk semmihez, legszívesebben egész nap otthon ülnénk és sajnálnánk magunkat a minket ért veszteség miatt. Ilyenkor legtöbbször még a barátainkkal sincs kedvünk találkozni, magunkba fordulunk, nézegetjük a közös képeket, melyek még akkor készültek, amikor boldogok voltunk. Siratjuk a múltat és a meg nem élt jövőt.

Az elfogadás az a fázis, amikor már megbékéltünk a veszteséggel és más szemszögből is rá tudunk tekinteni a szakításra. Bár még jelen lehet a fájdalom, de beismerjük, hogy valójában már mi sem voltunk boldogok ebben a kapcsolatban és tulajdonképpen jobb is, hogy így alakult. Felmérjük, hogy mi mit rontottunk el, miben hibáztunk és legközelebb mit kellene másképp csinálnunk. Ebben a szakaszban van esély a nagy felismerésekre és arra is, hogy az elfogadás és megértés által közelebb kerüljünk önmagunkhoz is.