1966. október 21-én következett be a borzalmas katasztrófa. Aznapra csak félnapos oktatást rendeltek el a Pantglas diákjainak, mivel másnap kezdődött az iskolai szünet. Esős nap volt, de ez nem volt szokatlan, hetek óta esett. A gyerekek épp megérkeztek az iskolába, leültek az asztalaikhoz, amikor egyszer csak hatalmas robajt hallottak. Amikor kinéztek az ablakon, ijesztő látvány tárult a szemük elé: az egyik meddőhányóról félmillió tonnányi folyékony sár indult meg az iskola felé.
Minden annyira gyorsan történt, hogy senki sem tudott rá felkészülni. Az iszap- és törmelékhullám betörte az ablakokat és pillanatok alatt maga alá temette az iskolát. Önkéntesek, mentők, tűzoltók, rendőrök és bányászok rohantak az iskola felé és azonnal megkezdték a mentést, amibe aztán a szülők is becsatlakoztak. Kétségbeesett harc kezdődött meg az idővel, az emberek a puszta kezükkel ástak, hátha sikerül legalább 1-2 gyermeket megmenteni. Amikor halk kiáltások hallatszottak a romok alól, mindenki csendben maradt, de néha sajnos ez is csak téves riasztás volt.
Az első nap 60 holttestet találtak, a helyszínt a szülők zokogása töltötte be. Bár ahogy telt az idő, esélytelen volt, hogy újabb túlélőket találjanak, mégsem adta fel senki a reményt, éjjel-nappal ástak és húzták ki az újabb holttesteket a romok alól. Összesen 144 ember halt meg, közülük 116 hét és tíz év közötti gyerek. A falu gyermekeinek a fele meghalt, szinte nem volt olyan család, melyet ne érintett volna a tragédia.
A gyomrának nekiszorult egy íróasztal, míg egy kislány feje a bal vállán nyugodott. Halott volt. Az elkövetkezendő 1,5 órában az akkor 8 éves Edward nehezen vette a levegőt, miközben osztálytársai sírtak körülötte. Aztán percről-percre csendesebbek lettek, míg ki nem fogytak a levegőből és el nem aludtak, örökre.
A katasztrófa valójában megelőzhető lett volna. Bár a Nemzeti Szénipari Szervezet, melyet végül felelőssé tettek a történetért, azt állította, hogy a sok esőnek volt köszönhető az omlás, valójában már évek óta is szabad szemmel látható volt, hogy elmozdultak a meddőhányók.
Az aberfani tragédia nem csak erről híres, hanem II. Erzsébet reakciójának késéséről is. A „Korona" című sorozat bemutatja, ahogy a királynőnek nagyon nem akaródzott a helyszínre látogatni. Bár a konkrét okokat nem nevezik meg, sejteni lehet, hogy II. Erzsébet nem tudta jól kezelni az ilyen érzelmes, megrázó helyzeteket. Végül 8 nap után látogatott el a királynő Aberfanba, ahol az elhunyt gyermekek hozzátartozóival is beszélgetett.
Ez volt az első alkalom, amikor a királynő nyilvánosan is elsírta magát. 2002-ben azt nyilatkozta, hogy uralkodása alatt ezt a döntését bánta meg a leginkább, hogy nem látogatott el előbb a tragédia helyszínére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.