Komoly atrocitásokat szenvedett el élete során a magyar zenész: "Beköpött a babakocsiba."

visszaemlékezés atrocitás Benkő László
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma lenne 78 éves a tavaly novemberben elhunyt Benkő László. Az Omega billentyűse egész életében különc volt, ami miatt gyakran került kellemetlen helyzetbe.

Az Omega együttes nem csupán zenéjével, de kinézetével is igazi különcnek számított. Az fjúsági Magazin 1971-ben például egy felháborodott olvasói levelet is lehozott: "Tévednek az énekesek, ha azt hiszik, hogy csak a vidékieknek nem tetszik a hosszú haj. Sokunknak nem tetszik, városokban, sőt, a fővárosban. Azt szeretnénk, ha ízlésesebbek lennének az énekeseink, csak egy kicsit lenne a hajuk rövidebb. Benkő Lászlónak szeretném elküldeni az 1971-es divatlapot, amelyben nincs hosszú haj, de olyan szerelés sem, amelyet ők hordanak. Farkas Katalin, Debrecen."

1974. Magyarország Omega együttes: Debreczeni Ferenc, Benkő László, Mihály Tamás, elől Kóbor János és Molnár György. Forrás: Fortepan / Urbán Tamás

Benkő László stílusa azonban nem egyfajta fiatalkori hóbort volt, férjként és apaként is ugyanúgy öltözködött, amira volt, aki megdöbbentő módon reagált:

Forrás: ujsagmuzeum.hu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.