Dagad a botrány: hiába várták, nem jelent meg egy forgatáson Nagy Feró

stáb klipforgatás Nagy Feró botrány Wolf Kati
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagy Feró pénteken Wolf Katival és Spiegelhalter Lászlóval, Spigiboyyal készült közös klipet forgatni, azonban a nemzet csótánya nem jelent meg az előre leegyeztetett időpontban...

Nagy Feróék a Gyere, kislány, gyere című ikonikus dalának újragondolt verziójához szerettek volna klipet forgatni, a rocker azonban annak ellenére sem érkezett meg az esti forgatásra, hogy korábban megígérte, ott lesz. Állítólag taxit kért, de azt nem küldték el érte Őrbottyánba, bár erről nem mindenki vélekedik ugyanúgy. Annyi biztos, hogy Feró ezzel Wolf Katin és Spigiboyon kívül saját zenekarának tagjait, és a komplett stábot cserben hagyta.

"Kezdjük ott, hogy nekem jelen pillanatban a „kenyéradó gazdám" az RTL Klub, hiszen a Keresztanyu forgatásai zajlanak. Ezért minden munkát úgy vállalok el, hogy jelzem, ha csúszik ott a forgatás, az bizony minden mást befolyásol.

Ez a klip egy szívességmeló volt, mégis igent mondtam rá, ám hiába vártam, nem jött értem a taxi, pedig előző nap jeleztem, hogy azzal mennék. Úgy gondolták, hogy majd én magam hívok egyet és fizetem ki Őrbottyánból?

– értetlenkedett Feró, aki miután nem érkezett érte a megbeszélt autó, lefeküdt aludni.

"A menedzser asszony lehet, azt gondolta, én majd órákig tűkön ülve várok, de tévedett"

– tette hozzá Feró a Blikknek.

Nagy Feró Fotó: MTVA / Zih Zsolt
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.