Disznósokkolóval és késsel akarta kioltani felesége életét egy férfi Piliscsabán

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság feleség Piliscsaba férj sokkoló
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Néhány napra jött haza P. Ferencné Marika Németországból, hogy láthassa az unokáit, de kis híjján belehalt a látogatásba. 

Marika férje, akit a legtöbben jómódú vállakozóként ismernek Piliscsabán közös otthonukban támadt rá feleségére.

Miközben Marika vacsorázott, férje hátulról le akarta bénítani egy áram alá helyezett, házi készítésű, disznóöléshez használatos sokkolóval.

A sokkot kapott asszony kimenekült az utcára, elbújt egy bokor mögé és onnan figyelte késsel közeledő férjét. A feleségnek valahogy sikerült visszamennie a házba, közben magához vette a terasz asztalán lévő kést és a sokkolót és az ágytakaró alá rejtette ezeket.

A telefonja után kutatott, amikor a férje ismét megjelent mögötte, egy másik késsel a kezében újból rátámadt. Marika összeszedte minden bátorságát és sikeresen kivette a férje kezéből a kést, a szemetesbe dobta, és kimenekült a házból. Először az orvosi ügyeletre rohant, onnan pedig a rendőrségre.

Disznósokkolóval és késsel akart végezni a feleségével egy férfi Piliscsabán (A kép illusztráció) Forrás: Shutterstock

Remegett félelmében, mikor a rendőröknek elmesélte a brutális támadást.

"Jó tíz éve lakunk P.-ék mellett, de még egyszer se fordult elő, hogy ne tajtrészegen találkozzunk Ferivel az utcán. Elszámolási vitába is keveredtünk egyszer vele, mert ittasan belement a ház előtt álló furgonunkba. Akkor is csak az asszony folyamatos nógatására sikerült rendezni tartozását" - mesélte a Borsnak a házaspár egyik szomszédja.

P. Ferenc előállításakor tagadta a bűncselekményt, panasszal élt a gyanúsítás ellen, viszont vallomást tett. Azt mondta: filmszakadás közeli élményben volt része, az utolsó képe egy pálinka a kezében, a következő pedig a bilincs a kezén

- írja a police.hu.

A nyomozók a helyszínen több levelet is találtak a gyanúsított kézírásával, amelyekben az asszony megöléséről volt szó. Többször küldött neki fotót – öngyilkossági gondolatait jelzendő – a garázsban felkötött hurkokról. A terve a gyanú szerint az lehetett, hogy megöli a nőt, majd saját magát is.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés kísérletének gyanújával folytat eljárást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.