Meglepő kutatási eredmény: ezt teszi a nők nagy része vécézés közben

mobiltelefon kutatás vécé chat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meglepő eredményeket hozott egy online felmérés, ami azt kutatta, mit csinálnak a nők a kis- vagy nagydolguk elvégzése mellett/közben a vécében.

Aki azt gondolta, hogy valami egészen perverz dologról van szó, annak most csalódnia kell. A legtöbb nő ugyanis mobilozik, amikor leül a vécére. Nem hívásokat intéznek, az igen kényes szituációkat szülne, hanem ilyenkor olvassák az e-mailjeiket, a híreket, recepteket keresgélnek, de sokan csetelnek is. A felmérés azt is kimutatta, hogy minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy a telefonja nélkül el sem indul a mellékhelyiségbe. A kutatás egyik legmeglepőbb adata az, hogy három nőből egy már biztosan készített szelfit, miközben a dolgát végezte.

A felmérésben résztvevő nők 65 százaléka mobilozik vécézés közben Forrás: Shutterstock

Hiba lenne azt hinni, hogy a férfiaknál ez másképp van, sőt: a felmérésben résztvevők 63 százaléka nyúl a mobil után, ha vécére indul. Ők azonban ilyenkor randioldalakat nézegetnek, és általában rá is írnak a kiválasztott nőre, vagy különböző játékokkal játszanak, azon igyekezve, hogy megdöntsék saját rekordjaikat - írja a Ripost.

A felmérésből egy nagyon problémás dologra is fény derült: hétből mindössze egy ember takarítja le rendszeresen a telefonját, miután a vécén használta azt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.