Hulladék fából készít generációkon átívelő ékszereket: „Engedem, hogy szinte magától alakuljon"

Az újrahasznosítás manapság mondhatni divat, én azonban úgy tudom, esetedben ez egy tudatos döntés eredménye.

Hermann Zsombor: „Amikor az autóiparban dolgoztam minőségellenőrként, azt tapasztaltam, hogy hatalmas mennyiségű műanyagot dobnak ki. Maga a folyamat rendelkezik akkora selejtszámmal, ami nagyon elszomorított. Ennek okán szerettem volna műanyag újrahasznosítással foglalkozni. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy mire lehetne felhasználni ezt a selejtként megjelenő műanyagforrást. Elsősorban esztétikai értékkel bíró művégtagok gyártására gondoltam, de ez anyagi és más forráshiány miatt végül nem tudott megvalósulni. A lehetőségeimhez mérten próbáltam megfogni ezt az egész újrahasznosítási projektet, ebből jött az ékszerkészítés.

Közben elkezdtem vákuumöntészettel is foglalkozni, ahol szintén megjelent a kidobásra ítélt selejt. Jött az újabb gondolatsor, hogy mivel lehetne összedolgozni a műgyantát. A fát mindig is nagyon szerettem, így elkezdtem ezt a két anyagot együtt felhasználni. Végül egy egyéves folyamat révén, az ékszerkészítés lassan eltolódott a fa irányába."

Az újrahasznosítás Zsombor számára tehát mindig is elsődleges volt, kizárólag kidobásra ítélt, ismerősöktől kapott fahulladékkal dolgozik. Amiben más csak egy törött széklábat lát, abban ő medált, gyűrűt vagy épp egy szobor alapját.

A mostani ékszerkészítésig hosszú út, tanulás és önismeret vezetett. Mesélnél erről?

H.Zs.: „Eleinte kisebb medálokat készítettem, de ahogy egyre jobban megismertem az anyagokat, technikákat, úgy mertem egyre jobban kitérni a sík felületből. Mozgalmasabb, térbeli alakokat kezdtem el létrehozni, amik számomra jóval izgalmasabbak, és azt gondolom, hogy esztétikusabbak is.

Nincsenek nagy megmunkáló gépeim, az ékszerkészítés legtöbb folyamata kizárólag kézzel történik, ilyen például a végső felület létrehozása is: akár órákon át egyre finomabb csiszolópapírokkal csiszolom fel a felületet, a végén pedig jön még a polírozás. Felületkezelésre javarészt növényi alapú, gyerekbarát vörösfenyő viaszt használok. Ebben az esetben azonban pár évente meg kell ismételni ezt a folyamatot, amíg a felületkezelés aktív, ezek az ékszerek nem mehetnek tönkre.

Bizonyos esetekben használok 30-40 százalékban növényi származékokat tartalmazó műgyantát is. Mikor van erre szükségem? Amikor például olyan faanyagokkal dolgozom, melyek olyan szinten repedeznek a száradásuk során, hogy lényegében nem lennének felhasználhatóak ékszerkészítésre sem, mert szétesnének. Vannak továbbá gyűrűk, melyeknél e nélkül nem tudnám elérni az 1-2 mm-es vastagságot."

Az ékszerek mellett Zsombor szobrokat is készít, melyek teljesen másfajta módszerrel és érzésekkel jönnek létre. Miként alkottad meg az elsőt?

H.Zs.: „Az egyik barátom esküvője kapcsán merült fel, hogy mivel én fával dolgozom, létrehozok mindenféle formát, mi lenne, ha készítenék nekik asztaldíszeket. Nagyon hálás voltam a bizalomért, és örültem a felkérésnek, de természetesen izgultam is, hiszen egészen addig csak kis dolgokkal foglalkoztam. Lényegében ekkor készítettem először fából szobrokat, vagyis asztaldíszeket. Bár ez is jó kérdés, hogy mikortól nevezünk valamit már szobornak? Talán az a különbség, hogy a szobroknak nevet szoktak adni, én ezt nem teszem meg.

Természetesen, amikor készítem őket, mindig van egy fő gondolatom, érzésem, ami valahol megtestesül minden alkotásomban, de ugyanakkor nem célom, hogy más számára meghatározzam mit is jelent. Nekem az a fontos, hogy kiváltsanak valamilyen érzést másokból, ha pedig ez megtörténik, akkor megvalósult az, amit el szerettem volna érni velük."

Mennyiben más egy szobor és egy ékszer alkotási folyamata?

H.Zs.: „Van, amikor előre megtervezem az adott formát. Felskiccelem, műszaki rajzot, 3D modellt készítek belőle. De van az az opció is, amikor egyszerűen csak meglátom a fantáziát az adott faanyagban, és akkor szabadon kezdem alkotni. Menet közben, ahogy elkezdek dolgozni a fával, engedem, hogy szinte magától alakuljon. Volt, hogy medált kezdtem el, de végül gyűrű lett belőle. Valamilyen szinten hat rám az anyag és én is hatok rá, talán úgy is fogalmazhatnék, hogy kölcsönösen veszünk részt az alkotásban. Minden fa másként hat rám. Már a színe is meghatározhatja, hogy én miként nyúlok hozzá; melyik az a felülete, amit kihangsúlyozva ténylegesen át tudok adni vele valamit. Van, hogy egyszerűen csak meg akarom hagyni azt a hasadást például, ami benne volt, amikor megtaláltam.

Egyedi ékszereket készítek, nincs két egyforma darab. Szeretném, ha ténylegesen mindenki azt érezné, hogy az az egy, ami rajta van, az neki készült, csak az övé. Ez igaz abban az esetben is, ha nem megrendelésre készítek ékszert, hiszen a meglévő darabok közül okkal választja ki épp azt.

A szobrok az ékszerektől elsődlegesen abban térnek el, hogy méretükből adódóan sokkal inkább tervezés eredményei. Azokhoz nem nyúlok olyan szabadon. Van egy formavilág, amit elképzelek, amit megrajzolok, és amihez megkeresem az anyagot. Ez gyakran hosszú időt vesz igénybe.

Ebből kifolyólag egy szoborhoz szívesen nyúlok zaklatottabb állapotomban is, mert mindenki megélhet hasonlót, nem vagyunk ezzel egyedül."

Hermann Zsombor, bár szereti mostani főállását, hosszú távon szeretne teljes mértékben elköteleződni az ékszerkészítés mellett, amin a munkáit látva, egy pillanatig sem csodálkozunk.

Ez is érdekelhet: A beton rengeteg lehetőséget rejt: interjú Holló Henivel a cement.projekt tervezőjével