Mi lesz a szabad szívű afgán lányokkal és asszonyokkal?

A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején a nők társadalmi elnyomás áldozatai voltak Afganisztánban. A lányok nem járhattak iskolába, a nők nem vállalhattak munkát és otthonaikat nem hagyhatták el férfi rokonuk kísérete nélkül. Akik ellenálltak, azokra büntetés várt, nemegyszer brutális verés volt a megtorlás.

A nemek közötti egyenlőségért vívott harc nem az Egyesült Államok haderőinek 2001-es érkezésével kezdődött: Afganisztánban a nők már a tálib uralom 1990-es évekbeli megérkezése előtt harcoltak a jogaikért.

„A terrorizmus elleni küzdelem a nők jogaiért és méltóságáért folytatott harc is" - nyilatkozta Laura Bush 2001 novemberében, néhány héttel azt követően, hogy az Egyesült Államok a szeptember 11-i támadásokat követően megtámadta Afganisztánt. Mielőtt az amerikaiak megérkeztek volna, Afganisztánban nem volt infrastruktúra, jogrendszer, oktatási rendszer. Az elmúlt húsz évben mindent újrateremtettek az országban, ám a tálibok érkezésével most mindez veszni látszik, a jövőre nézve pedig rengeteg kérdés merül fel.

A szabadság íze

Az afgán nők az elmúlt 20 év alatt úgy léphettek be a közéletbe, ahogy az a tálib uralom alatt szinte elképzelhetetlen volt. Előtérbe kerülhettek a parlamentben, és olyan ágazatokban helyezkedhettek el, mint a jogmés a média, valamint oktatásban is részesülhettek.
Eleinte nehéz volt rávenni őket arra, hogy iskolába járjanak. Attól tartottak, hogy a légicsapások miatt az iskoláikat esetleg felrobbanthatják. Később a vezető pozícióban lévő nőket gyakran az emberrablás vagy az erőszak veszélye fenyegette.
A tálibok okozta megfélemlítés azonban most ismét valósággá vált, és sok év kemény munkája látszik hirtelen egy csapásra összeomlani.

A tálibok által elfoglalt területeken hazaküldték a diáklányokat és a női professzorokat. A nők már nem merik elhagyni az otthonaikat, mert félnek, nem érzik magukat biztonságban. Ugyan a tálibok ígéretet tettek arra, hogy nem hozzák vissza a korábbi rendelkezéseket, ám sokan attól tartanak, hogy ez egy megfélemlítési taktika kezdete. Erre utal az is, hogy a tálib vezetés újra betiltotta a zenét. A kilencvenes évek tálib uralma alatt tilos volt a zene, a televízió és a mozi is, mivel az tiltott az iszlámban. A zene háttérbe szorításával most ismét megszűnnek a fesztiválok, a koncertek, és a zenekarok sem működhetnek, pedig Afganisztánnak már női zenekara is volt.

A nonprofit szervezet munkatársai nem tudják mi fog történni a női alkalmazottaikkal és önkénteseikkel. Attól tartanak ugyanis, hogy ha a humanitárius helyzet súlyosbodik Afganisztánban - tehát a bankok bezárnak, a szolgáltatásokat korlátozzák, a tálibok emberek tízezreit telepíthetik ki, és éhínség fenyeget majd -, akkor az ő munkájukra égető szükség lenne.

A rettegés új korszaka

A tálibok az ország szinte minden nagyobb városát elfoglalták, miután pedig behatoltak Kabulba, Ashraf Ghani afgán elnök elmenekült az országból. A fegyveresek kinyitották a börtönök ajtaját, és több ezer foglyot engedtek szabadon. a nőket hazaküldték a munkából, a lányokat pedig kitiltották az iskolákból. Az előrenyomulás során a katonai erők megsemmisítették az egészségügyi létesítményeket, civileket öltek meg. Egyes források szerint a tálibok azt követelték, hogy az általuk meghódított falvakból származó nők menjenek feleségül harcosokhoz (bár ezt tagadják).

Az afgán nők új generációja nem emlékszik arra, milyen volt a tálibok hatalma alatt az élet, hiszen 1996 és 2001 között még kicsik voltak. Ezek a nők mostanra felvilágosultak. Kommunikálnak a világgal és tele vannak reménnyel, tettvággyal. "A tálibok elfoglalhatják a területeket, de az emberek szívét és elméjét nem" - jelentette ki Shukria Barakzai, afgán nőjogi aktivista.

Most pedig az egész világ azt kérdezi: mi lesz a szabad szívű, szabad elméjű afgán lányokkal és asszonyokkal?