Klapka György fiának megrázó vallomása: így telnek a mindennapjai

Forrás: TV2 -
Klapka Dennis örökség Klapka György
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Klapka György gyermekei eltávolodtak egymástól, mióta édesapjuk négy éve elment. 

"Abszolúte nincs kapcsolatom a családommal, az idejét nem tudom megmondani, mikor beszéltem a testvéreimmel utoljára. Azt gondolná az ember, a szülő halála összetartja a gyermekeket, de nálunk nem így van" - vallotta be őszintén Dennis.

Egyikőjüket sem érdekli, hogy a másik mit csinál, pedig a lehetőség és az anyagi háttér adott lenne a találkozásra. Dennisnek pillanatnyilag a magánnyal is meg kell küzdenie, hiszen tavasszal szakítottak szerelmével és vágyna már egy igaz társra.

Dennis nehéz időszakon megy keresztül. Forrás: TV2

"Fontos a megbízhatóság, a szeretet, hiszen a test egy idő után öregszik, elcsúnyul. A szerelem is hozzátartozik az élethez, és semmi mással nem lehet helyettesíteni. Lehet pénze az embernek, hobbija, de azt az érzést, amikor átölelsz valakit, nem lehet kárpótolni. Sokan azt hiszik, hogy milliárdos vagyok édesapám után, így a Klapka névvel nem könnyű az ismerkedés. Sokan visszaéltek már a bizalmammal is emiatt. Volt olyan barátnőm, aki kölcsönkért kisebb-nagyobb összeget, miután a kapcsolat megromlott, a pénzt soha többé nem láttam. A szerelem elvakítja az embert, hajlamos a naivitásra, sajnos velem is megtörtént" – mondta őszintén a férfi, aki jelenleg munkát keres. Olyan állást szeretne, ahol kamatoztatni tudja kommunikációs képességeit - írja a Bors.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.