Országok, amelyek élen járnak a fenntarthatóság tekintetében

Forrás: Shutterstock -
Svájc Izland környezetvédelem Costa Rica magazin környezettudatosság fenntarthatóság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A következő lista alapul szolgálhat minden országnak, hiszen a fenntartható fejlődés ma már nem opció, hanem a túlélés záloga. Nem elég a fenntarthatóságról beszélni, hiszen ez már nem a távoli jövő, hanem igenis benne ülünk a közepében. A példa adott, mert vannak már olyan országok, amik élen járnak a tudatos életmód és a természeti értékek megőrzésében.

Fenntarthatóság szempontjából a képzeletbeli dobogó legfelső fokán Izland áll.

A felmérések alapján nem Svájc, hanem a Föld legritkábban lakott országa, Izland a leginkább környezetbarát ország. Izland egy Magyarországnál valamivel nagyobb (103 ezer négyzetkilométer) területén mindössze 334 ezer ember él. Az országban alacsony a légszennyezettség, amihez meseszép zöld területek, kiváló vízminőség és fenntartható turizmus is társul. Ami pozitívum, hogy Izlandon rengeteg, ember által érintetlen erdő, hegy és tó van.

A kormánynak hatékony fenntartható célú politikája van, ugyanis

- az energiaigény csaknem 100%-a megújuló energiaforrásokból származik

- 10 háztartásból 9-et közvetlenül geotermikus energiával fűtenek

Az izlandiaknak a 70-es évek végéig sikerült felállítaniuk egy olyan fenntartható modellt, aminek köszönhetően az elmúlt 40 évben több mint 1000 izlandi szakértő fordult meg világszerte, akik különböző országokban segítettek. Létrehoztak többek között egy hatalmas erőművet Kínában, és Franciaországban is, hozzájárulva ezzel Európa legnagyobb geotermikus hőerőművének elkészítéséhez.

Forrás: Shutterstock

Jelenleg a legnagyobb kihívást a közlekedésből származó szén-monoxid jelenti, de ezen is próbálnak javítani.

Ami az izlandi modell átültethetőségét illeti, sajnos kevés országnak vannak olyan adottságai, amelyek ekkora mértékű geotermikus kincseket rejtenek maguk alatt. A legtöbb ország számára az izlandi modell megvalósíthatatlan.

Izlandot rögtön Svájc követi a második helyen, ami nem csak természeti adottságai miatt gyönyörű, de évről évre az egyik legélhetőbb helyszín is. Az országban már a XIX. század végén is hangsúlyt fektettek a fenntarthatóságra. Az erdővédelmi törvény 1876-ban lépett életbe, 1953-ban pedig a környezetvédelem is bekerült az alkotmányba.

A hosszú évtizedek alatt az emberek egyre tudatosabbá váltak, számukra a fenntartható fejlődés egy teljesen hétköznapi dologgá vált. Nem véletlen, hogy Svájc az egyik legélhetőbb ország környezeti fenntarthatóság szempontjából.

Az országban példaértékű a hulladékgazdálkodás. Egy 2015-ös kutatás szerint az ország: az üveg 96%-át, a fém 86%-át, a konzervek 91%-át, a PET palackok 83%-át, a használt elemeknek pedig a 70%-át feldolgozza. Svájc mindent megtesz annak érdekében, hogy a kritikus, 2 Celsius foknyi felmelegedést visszaszorítsa vagy legalább szint alatt tartsa.

2017-ben megnyitották a világ legnagyobb szén-dioxid leválasztó üzemét. A működése igencsak bonyolult, és miután egy különleges eljárással kivonják a légkörből a szén-dioxid molekulákat, egy tartályba zárják és üvegházba viszik. Itt a növények a fotoszintézis során felhasználják és oxigént állítanak elő belőle.

Forrás: Shutterstock

Svájcnak hatalmas pénz- és időbeli előnye van. Mégis irigylésre méltó, hogy nem ül a babérokon, és folyamatosan újabb technológiákat dolgoz ki, megteremtve ezzel az ország fenntartható fejlődését.

A dobogó legalsó fokára Costa Rica kapaszkodott fel, hiszen az ország már évek óta "a világ legboldogabb és legzöldebb országa" - cím büszke tulajdonosa. Ezt az eredményt kemény munkával és Közép-Amerikában - sőt talán az USA-ban is - páratlan környezetvédelmi stratégiával érte el.

A siker kulcsak itt is a fenntarthatóságban keresendő. Costa Rica már 2014 óta 99%-ban megújuló energiaforrásokból fedezi az energiaszükségletét. A céljuk az, hogy 2021-re teljesen energia-, és karbonsemleges országgá váljanak.

Costa Rica szerencsés elhelyezkedésének köszönheti, hogy a rengeteg vízesésből vízenergiát, a földből geotermikus hőt nyernek, de kifogástalanul kihasználják a szél-, és napenergiát is – nem is beszélve a biomasszákról.

Forrás: Shutterstock

Costa Rica környezetvédelmére igazak a következő állítások: az ország területének egyharmadát védetté nyilvánította, és jelentős kormányzati támogatással már a 80-as években megindultak az újraerdősítési folyamatok. Ennek köszönhető, hogy gyorsan szaporodik a zöld területek száma.

A szárazföld mellett a tengerek is kiemelt védelmet élveznek, hiszen az óvott vízi területek nagysága nagyobb, mint az egész Yellowstone Nemzeti Park.

Az állatok védelmére is odafigyelnek, 2012 óta tilos a sportvadászat, s ha valakit mégis rajtakapnak, akkor az 3-4 hónapig terjedő börtönbüntetésre vagy akár 3000 dollár pénzbírságra is számíthat.

Costa Rica nemcsak az adottságai miatt van kivételes helyzetben, hiszen erős környezettudatosságra, rengeteg erőfeszítésre és fenntartható turizmusra volt szükség, hogy idáig eljusson.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.