Yvonne Dederick ezért nem akar összeköltözni a szerelmével

Forrás: Instagram/yvonnedederick -
Yvonne Dederick üzletasszony luxusfeleség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Yvonne Dederickre hamar rátalált a szerelem a válása után. Az üzletasszony azonban úgy döntött, hogy mégsem költözik össze a kedvesével.

Yvonne már megszokta, hogy éveken át egyedül él, hozzászokott ahhoz, hogy az életét ő irányítja, amin egyelőre nem is szeretne változtatni.

„Amikor elvakít a szerelem, ösztönösen kialakul bennünk a vágy, hogy a legjobb formánkat hozzuk még akkor is, ha ezzel meghazudtoljuk saját magunkat vagy észrevétlenül feladjuk az egyéniségünket. Szerintem sokkal jobb, ha már a kapcsolat elején felvállaljuk azt, akik vagyunk" – nyilatkozta az üzletasszony a Borsnak.

Yvonne Dederick nem adja fel a szabadságát Forrás: Instagram/yvonnedederick

Yvonne szerint a jó párkapcsolat titka, ha a felek külön is szerveznek maguknak programokat, de ez nem azt jelenti, hogy a párok ne szerveznének közös programokat, viszont nem kell a nap huszonnégy órájában együtt lenniük. Számára kifejezetten pihentető, ha a barátnőivel lehet, de a párja is igényli a férfias programokat. Jelenleg boldog és élvezi a távkapcsolatot, de folyamatosan azon gondolkozik, ezt hogyan őrizhetik meg hosszútávon.

„Vannak, akik akár évtizedekig is képesek így élni, de ehhez kell egy nagyon erős közös pont, egy hobbi vagy érdeklődési kör, ami összeköti őket. Mi teljes mértékben megbízunk egymásban, ezért nem ellenőrizgetjük vagy kérjük számon, mit csinál a másik."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.