Az öngyilkosságot fontolgatta Monica Lewinsky, mikor kiderült a Bill Clintonhoz fűződő viszonya

Forrás: Getty Images -
öngyilkos Monika Lewinsky öngyilkosság Bill Clinton
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Monica Lewinsky neve egybeforrt Bill Clintonéval, hiszen vele folytatott viszonyt még fiatalon, mindössze 22 évesen. Ettől a botránytól azóta sem tud szabadulni, pedig már betöltötte a 48. életévét. 

Monica Lewinsky neve egybeforrt Bill Clintonéval, hiszen vele folytatott viszonyt még fiatalon, mindössze 22 évesen. Ettől a botránytól azóta sem tud szabadulni, pedig már betöltötte a 48. életévét. Akkoriban, amikor fény derült a kettejük viszonyára, Monica Lewinsky sokszor fontolgatta, hogy öngyilkosságot követ el; mély depresszióba zuhant, de mentális állapota hidegen hagyta a hatóságot.

Nem láttam kiutat. Ez tűnt az egyetlen megoldásnak"

"Megkérdeztem az ügyvédemet, mi történne, ha meghalnék"

Monica Lewinsky és Bill Clinton voltak a szereplői a történelem egyik legnagyobb szexbotrányának Forrás: Getty Images

Édesanyja nagyon féltette, tudta, hogy képes lehet kárt tenni magában. A nőnek szerencséje volt, sikerült végül találnia egy terapeutát, aki segített neki a világraszóló botrány és megaláztatás feldolgozásában.

Annak ellenére, hogy Bill Clinton magára hagyta a nőt, és utóbb le is tagadta a szexuális kapcsolatot, Monica nem kíván semmi rosszat az egykori elnöknek. "Nem szeretném, ha rossz dolgok történnének vele"- idézi a Blikk a CNN műsorában elhangzottakat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.