Boros Lajos meglepő kijelentést tett: elárulta, ki kérte meg rá, hogy távozzon a Bumerángból

LifeTV -
rádióműsor kirúgás Bumeráng Bochkor Gábor Boros Lajos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bochkor Gábor és Boros Lajos 16 éven át dolgoztak együtt, legnépszerűbb rádióműsoruk azonban a Bumeráng volt, mellyel hallgatók ezrei indították a reggelüket. 

Teljesen kiakadtak a rajongók, amikor annak idején megszűnt a Bumeráng rádióműsor, majd Boros Lajos is bejelentette, hogy a kora miatt kiszáll a reggeli rádiózásból. Lalikirály most meglepő kijelentést tett a Blikk + Győző adásában, azt állítja, hogy valójában Bochkor Gábor kérte meg arra, hogy távozzon a műsorból.

- állítja Boros Lajos, aki akkor ebbe majdnem belehalt, de nem vitatkozott, a műsor érdekeit nézte még akkor is.

Boros Lajos azt állítja, hogy Bochkor Gábor kérte meg rá, hogy távozzon a Bumerángból. LifeTV

Bocskor Gábor azonban egészen máshogy emlékszik. Szerinte Lalikirály az utolsó években már sokszor fáradt volt és azt mondta, hogy nem akarja már ezt csinálni.

Boros Lajos már nagyon örülne egy klasszikus rádiós munkának, elmondása szerint ugyanis 2018 óta egyetlen forintot sem keresett. Hat éve pokollá teszik az életét egészségügyi problémái, szerencsére azonban orvosa szerint mára minden betegségéből kigyógyult.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.