Ez volt az első dolga Fresh Andinak, miután mellrákkal diagnosztizálták

mellrák Fresh Andi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mellrák elleni küzdelem világnapján, október elsején Villányi Andrea, akit az ország a Fresh együttes énekesnőjeként ismert meg, sokkoló vallomást tett: emlőrákot diagnosztizáltak nála. Most az is kiderült, hogy mi volt az első dolog, amit azután tett, hogy az orvosok közölték vele a rossz hírt. 

Fresh Andi embert próbáló időszakon van túl. Januárban egy csomót talált a mellében, a vizsgálatok pedig kimutatták, hogy rosszindulatú daganatról van szó. Az énekesnőt sokkolta a hír, ráadásul a 16 alkalmas kemoterápiát azonnal el kellett kezdeni, hogy meg tudják operálni.

A legnehezebb mégis az volt Andi számára, amikor a családtagjaival közölte a szomorú hírt. Szüleit, főleg apukáját féltette, hogy nehogy valami történjen vele a hír hallatán.

Két zokogás között még arra is volt ereje, hogy elmenjen tortát venni a párjának, akinek aznap volt a születésnapja.

A diagnózis után olyan gyorsan történtek az események, hogy az énekesnőnek nem volt ideje magába roskadni, minden erejével a gyógyulására koncentrált. Jelen pillanatban nincs már ott az elváltozás, nincs áttét. Andi tisztában van vele, hogy a daganatos betegségek után általában 5 év elteltével szokás azt kimondani, hogy valaki egészséges, de ő csak a pozitív gondolatokra fókuszál - írja a Blikk Rúzs.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.