Gyönyörű tinédzser lett Gombos Edina lánya, Miranda: fotó

Forrás: Gombos Edina/Facebook -
tinédzser Amerika Gombos Edina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gombos Edina és férje, Alberto 2015 óta Floridában élnek, így azóta kevesebbet hallunk róluk. A rajongók persze azért néha be-beleshetnek életükbe a közösségi oldalakat követve. Edina most többek között 13 éves lányáról posztolt: Miranda gyönyörű, 13 éves tinilány lett. 

"Nekünk még "kicsilány", de a napokban hivatalosan is #tinédzser lett!" - írta Edina többek között a képhez.

Az egykori műsorvezető egy korábbi interjúban elárulta, miért döntöttek úgy 6 évvel ezelőtt, hogy elhagyják az országot: „A motiváció tehát az én krízisem volt, huszonkét évet lehúztam a médiában, minden szegmensét élveztem, mindent kipróbáltam, de jött a negyvenes vízválasztó, és azt mondtam: ennyi volt, kiégtem. Azt éreztem, nem tudok már hova fejlődni, amit akartam, azt elértem, így kell kiszállnom, amikor a csúcson vagyok, amikor jók a dolgok, nem pedig akkor, amikor ellenkező az irány és lefelé megy" - mondta Edina, később pedig új otthonukat is megmutatta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.