"Váratlanul mentem haza" - Rajtakapta szerelmét egy idegen pasival Szabó Győző: meglepően reagált a látottakra

Forrás: Facebook / Rezes Judit -
férfi megcsalás Hajdú Péter Szabó Győző
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szabó Győző a Life TV Összezárva című műsorában mesélte el Hajdú Péternek, mit tett, amikor saját otthonában kapta rajta barátnőjét, ahogy egy másik férfival hempereg.

Váratlanul mentem haza az akkori páromhoz, aki valakivel együtt volt. Én nem tettem semmit

– kezdte a meghökkentő sztorit Győző, aki veszekedés helyett egy másik szobában aludt aznap éjjel.

Én ébredtem másnap reggel előbb. A nagy asztalhoz tettem három széket, készítettem egy kiadós rántottát, majd megterítettem, és mondtam, 'gyertek, kész a reggeli'. Se a csaj, se a csávó nem különösebben értette ezt a helyzetet

– idézte fel a kínos reggeli találkozást. A színész nem tagadja, nagyon csalódott volt, hiszen szerelmes volt a lányba, akivel hosszú évekig alkotott egy párt.

"Sokáig éltünk együtt, és elég fájdalmas volt, hogy hirtelen elvesztettem a barátnőmet, ráadásul még utcára is kerültem, nem is volt hol laknom. Barátok segítettek albérletet keresni, de egy ideig náluk húztam meg magam"

-tette hozzá Győző, aki nem tagadja, hogy korábban előfordult, hogy ő is félrelépett. Ráadásul azután, hogy megkérte Rezes Judit kezét. A két híresség kapcsolata ma már rendeződött, nemrégiben össze is házasodtak, és túltették magukat a történteken.

Szabó Győző idén vette feleségül Rezes Juditot. Forrás: Facebook / Rezes Judit
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.