Aurelio megdöbbentő vallomása: "Rengetegszer megfordult a fejemben az öngyilkosság"

börtönbüntetés Aurelio börtön vallomás VV Aurelio Frizbi Aurelio Caversaccio Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy arról mi is hírt adtunk, három év öt hónapra a rácsok mögé kerül Aurelio. Az egykori VV győztes választhatta volna a másik, könnyebb utat is, de nem engedett a zsarolásnak.

Aurelio bármikor megkaphatja a behívót, hogy megkezdje büntetése letöltését. Az emberrablásért elítélt híresség állítása szerint kevesebbel is megúszhatta volna, ha 34 nappal később követi el a bűncselekményt, vagy ha engedett volna a zsarolásnak.

„Azt hiszem, hogy a tanúkon ment el ez a dolog, ekkor döntötték el a másodfokon eljáró bírók, hogy elítélnek. Olyan ez, mint egy krimi. Egy egész filmet meg lehetne csinálni ebből.

Engem a tanúk megkerestek, hogy jól beszélnek majd a bíróságon, csak hát fizessek kétmillió forintot. Én persze mondtam nekik, hogy erről szó sem lehet.

Nyilván ezt bizonyítani is tudnám, de az az igazság, hogy az elsőfokú tárgyalások alkamával nem vettem kellően komolyan ezt az egészet. Én azt hittem, hogy tök indokolatlanul járok a bíróságra valamiért, amit nem követtem el"

- mondta a vasárnap este adásba kerülő Frizbi felvételén a fiatal híresség. Aurelio a LifeTV stúdiójában azt is elárulta, hogy mindössze 34 napon múlott, hogy ne kelljen leülnie a korábban drogbirtoklásért rá kiszabott 1 év 2 hónap szabadságvesztést.

„A sors fintora, hogy 34 nappal a felfüggesztett büntetésem lejárta előtt történt az eset. Ha később történik, akkor a drogügyben kapott büntetésemet nem csapják hozzá"

- mondta megtörten Aurelio.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.