Kegyetlen bűzben élik mindennapjaikat a világ egyik legszegényebb nyomornegyedében, Kiberában

Forrás: Aleksandar Todorovic/Shutterstock.com -
nyomornegyed magazin szegénység
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Világunk talán egyik legszegényebb nyomornegyede Afrikában, Nairobi délnyugati részén található.

A Nairobi délnyugati részén fekvő 2,5 négyzetkilométer alapterületű Kibera szegénynegyede több, mint 800 ezer ember számára jelenti az otthont. Az itt élőket borzalmas körülmények veszik körül, apró bádog- és faviskókban laknak, ahonnan hiányoznak az alapvető létszükséglethez fontos felszerelések. Az összetákolt kunyhók közötti átjárókat és szűk utcákat szemét lepi el, nem beszélve a kegyetlen bűzről.

Kibera Nairobi városközpontjától körülbelül hat kilométerre található, amelyen vasút halad keresztül. A terület több telepből áll, ezek közül némelyikben az átlagosnál valamelyest jobb körülmények uralkodnak a fejlesztéseknek köszönhetően.

A 2,5 négyzetkilométer alapterületű Kibera szegénynegyede több, mint 800 ezer ember számára jelenti az otthont Forrás: Shutterstock

A családok kilátástalanul, szinte egyik napról a másikra élnek.

Az itt élő családok többsége ablaktalan, egyszobás, pici kunyhókban tengeti mindennapjait. Az otthonaik sárfalakból épített vályogházak, hullámos bádogtetővel és földes vagy betonpadlóval, ahol a néhány négyzetméteren alig van hely a többgyermekes családok számára, sokan emiatt a padlón alszanak. Az emberek kénytelenek megosztani a mellékhelyiséget naponta akár 150 másik emberrel. A túlélést a háztartások többsége számára az alkalmi munkák jelentik, ilyen például a ruhamosás, hogy ki tudják fizetni a bérleti díjat, élelmet és egyéb alapvető dolgokat, hiszen számukra ezek a munkák akár életmentőek lehetnek.

A tiszta víz hiánycikknek számít: ami számunkra adott és természetes, az az ottani lakosság számára csak álom marad. A helyenként kifejezetten rossz higiéniai körülmények táptalajt adnak a különböző betegségek, így a járványok terjedésének is. A felhalmozódó szemét óriási problémát jelent, mivel nemcsak a környezetet szennyezi, de a helyiek egészségügyi állapotára is rossz hatással van.

A tiszta víz hiánycikknek számít: ami számunkra adott és természetes, az az ottani lakosság számára csak álom marad Forrás: Aleksandar Todorovic/Shutterstock.com

A nők helyzete Kiberában

A fiatal lányok és nők a kilátástalan helyzetük miatt a prostitúcióba menekülnek. Sok húsz év alatti lánynak már van gyermeke, akit kénytelenek egyedül, segítség nélkül felnevelni, ugyanis a leányanyákat kitagadja a családjuk. Emiatt sokan a reménytelennek tűnő helyzetből az alkoholhoz menekülnek.

Az oktatás és az egészségügyi szolgáltatások nagy része sok család számára elérhetetlen. A területen több iskola is van, de nem mindegyik működik hivatalos intézményként, a legtöbb oktatási intézmény a helyiek által szervezett gyermekmegőrzőből nőtte ki magát.

Több olyan női csoport is működik Kiberában, amely civil szervezetek formájában szerveződik, és célja a nők kiszolgáltatottságának csökkentése, az önvédelem oktatása és a HIV fertőzött nők elleni diszkrimináció megszüntetése. Az egyik ilyen nőegyesület a núbiai nőegylet, akik rendkívül fontosnak tartják a nők támogatását, az összefogást. A belépés 16 éves kortól engedélyezett. Minden nő találhat itt magának kedves foglalkozást, hiszen varrnak, kézműves foglalkozásokat tartanak, újrahasznosított szemétből készítenek háztartási eszközöket és közben a történetmesélés sem maradhat el, mivel a csoporttagok fontosnak tartják, hogy a fiatalabb generáció is tisztában legyen a múlttal.

Az oktatás és az egészségügyi szolgáltatások nagy része sok család számára elérhetetlen Forrás: Nikolay Antonov/Shutterstock.com

Ez is érdekelhet: A világ egyik legveszélyesebb szegénynegyede: a kábítószer-kereskedelem melegágya

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.