Első feleségével karácsonyozott Vitray Tamás

Fotó: Hirling Bálint [origo] -
vívódás karácsony feleség család Vitray Tamás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legendás televíziós, Vitray Tamás és harmadik felesége, Kállai Bori színésznő 2020-ban hivatalosan elváltak, a tévés ikon idén mégsem egyedül töltötte a karácsonyt. 

Vitray első feleségével, Vasvári Teréziával töltötte az ünnepeket, ugyanis kevesen tudják, de a legendás újságíró mindkét gyermeke ebből a házasságból való.

– "Diákszerelem volt a miénk, az első szemesztertől tartott, és a szeretet a válásunk után is megmaradt. Ő a két fiam, Tamás és Péter édesanyja" – nyilatkozta korábban a HOT! magazinnak Vitray Tamás.

Míg Terézia kisebbik gyermeküket hordta a szíve alatt, Vitray beleszeretett Földi Teri színésznőbe, aki miatt képes volt a családját is elhagyni. Szíve végül hosszas vívódás után visszahúzta a családjához, így megszakította a kapcsolatot a művésznővel.

- mesélte a tévés, aki 13 évvel később újra beleszeretett Földi Teribe, és a hetvenes években elvált első feleségétől. Ám kettejük között a jó kapcsolat megmaradt, így az idei karácsonyt is együtt töltötték.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.