A vadnyugat korszaka a 18. század elejétől a 20. század elejéig tartott. A legtöbb telepes arany után kutatva költözött a Nyugatra az 1840-es és 50-es években, ők jellemzően partner nélküli egyedülálló férfiak voltak. A nemek aránya teljesen kiegyensúlyozatlan volt: háromszor annyi férfi élt a Vadnyugaton, mint nő. Így a szalonokban dolgozó nőknek könnyű dolguk volt, ha sok pénzt akartak keresni. Azonban nem minden szalonlány árulta a testét, volt, aki csak italeladásból keresett pénzt, ők leginkább énekléssel, tánccal és beszélgetéssel szórakoztatták a férfiakat. Természetesen voltak olyan lányok is, akik áruba bocsátották a testüket, ők általában egy madámnak, vagy önállóan dolgoztak. A szexmunka legális volt akkoriban, pontosabban az egyes hatóságoknak jogukban állt eldönteni, hogy legális-e az adott szalon működése. A hölgyeknek mindössze pár engedélyre volt szükségük, és általában egy bizonyos összeget kellett fizetniük a helyi vezetőknek, amelyek nagyvonalúan szemet hunytak a működésük felett.
A férfiak tisztelték a szalonban dolgozó lányokat
A Vadnyugaton is jellemző volt a társadalmi rétegződés: azok a nők, akik hagyományosabb szerepeket töltöttek be, azaz férjhez mentek és gyermeket szültek, lenézték a szalonlányokat. A férfiak ennek ellenére tisztelettel fordultak feléjük, amit a tulajdonosok meg is követeltek tőlük. A rossz bánásmód a szalonból való kitiltást, a közösségből való kizárást, és olykor gyilkosságot is eredményezhetett. Férfi mecénások is gyakran udvaroltak a lányoknak, amiből aztán néha házasság is született.
A férfiak gyakran vásároltak italokat a lányoknak, de erre is megvolt a szabály
A szalonlányok legfőbb feladata az volt, hogy csevegjenek, italokat szolgáljanak fel és szórakoztassák a magányos férfiakat. A mecénások gyakran vásároltak italt az általuk kiszemelt hölgyeménynek, de mivel a tulajdonosok nem engedhették meg, hogy lerészegedjenek a munkájuk során, így cselhez folyamodtak: a lányoknak rendelt italokat teával vagy likőrre emlékeztető színes vízzel helyettesítették. Így minden kuncsafttal annyit ittak, amennyit csak akartak, és továbbra is józanul tudták végezni a munkájukat.
A szalontulajdonosok féltek, hogy elveszítik az alkalmazottaikat
Bár a szalonlányokat jól megfizették akkoriban, nem volt egy életre szóló karrier. Így a legtöbben arra törekedtek, hogy kifogjanak maguknak egy gazdag agglegényt, akihez aztán feleségül mehettek. A szalontulajdonosoknak azonban ez nem állt érdekében, ezért úgy próbálták elkerülni, hogy a nők beleszeressenek mecénásaikba, hogy korlátozták azt az időt, melyet velük tölthettek. Így kevesebb esélyük volt elcsavarni a férfiak fejét, és kisebb valószínűséggel távoztak.
Veszélyes szakma volt az övék
Sok egyedülálló nő vállalt munkát szalonokban, hogy elkerülje a mezőgazdasági munkát, ugyanakkor ez egy veszélyes világ volt. Gyakoriak voltak a verekedések, a lövöldözés és az is, hogy egy férfi erőszakossá vált és többet akart, mint amire egy szalonlány hajlandó volt. Meg kellett tanulniuk megvédeni magukat, akár egymással szemben is. A lányok ritkán kötöttek egymással barátságot, sőt, előfordult, hogy összeverekedtek, vagy fegyvert rántottak egymásra. Gyakoriak voltak a nemi betegségek, a szifilisz és a gonorrhea. Mivel ezt a munkát nem lehetett az örökkévalóságig végezni, így amikor túl öregnek ítélték őket, nem volt kihez fordulniuk – néhányan az öngyilkosságba menekültek, vagy kokain túladagolásban haltak meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.