Drámaian csökkenő példányszámról vallott a Rossmann Magyarország: ez áll a háttérben

Forrás: Shutterstock -
csökkenés papírfelhasználás környezetbarát Rossmann fenntarthatóság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Három év alatt összesen 85 százalékkal csökkentette nyomtatott magazinjának példányszámát a Rossmann Magyarország, amely így évi közel 1000 tonnával kevesebb papírt használ fel ezen a területen.

Tovább csökkentette magazinjának példányszámát a Rossmann Magyarország,

négy évvel ezelőtt kéthetente még 2,3 millió újságot szórt ki a cég, jelenleg ugyanez az érték 350 ezer darab.

A vállalat 2019-ben tette meg az első nagy lépést a papírfelhasználás radikális csökkentésére, most pedig újabb állomáshoz érkezett fenntarthatósági programjuk.

A négy évvel ezelőtti adatokhoz képest a Rossmann 2022-ben

több mint 70 százalékkal kevesebb papírt tervez felhasználni akciós újságjai nyomtatására:

míg 2018-ban és előtte évente körülbelül 1422 tonna volt, addig az idei évben a tervek szerint ez 400 tonnára csökken majd.

"Segített az átállásban, hogy a vásárlók már nem igénylik olyan mértékben a nyomtatott magazinokat, mint néhány éve" – árulta el Flórián László, a cég ügyvezető igazgatója.

Rossmann drogéria logó Forrás: Shutterstock

"Egyre több vásárló számára egyszerűbb és kényelmesebb a mobilapplikációnkban és a weboldalon átlapozni az akciókat. Sokat dolgoztunk a személyre szabott ajánlatokat lehetővé tévő rendszerek létrehozásán. Az a célunk, hogy minden egyes vásárló a számára releváns akciós ajánlatot kapja meg azon a csatornán, amelyet a leginkább használ - legyen az e-mail, mobilapplikáció, vagy valamelyik közösségi média felület. Nem az a kérdés, hogy megszűnik-e a nyomtatott formátum, hanem az, hogy mikor, és helyette a vásárlók milyen egyéb csatornát választanak."

A termékek szállításakor a lehető legkevesebb csomagolóanyagot használja fel a cég. Hat különböző méretű kartondobozban utaztatják az árukat, házhoz szállításkor pedig papírtáskát használnak. A Rossmann Magyarország által használt csomagolóanyagok mind FSC minősítésűek, vagyis az anyagok felelős erdőgazdálkodásból származnak. A termékek védelme miatt szükséges térkitöltőket pedig többször használatos és 100 százalékban újrahasznosítható légpárnákra cserélték le.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.