Amiről a Balaton regél: szerelmek, amelyek életeket követeltek

A vágyódás, a szerelem és a szenvedély az egyik legerősebb érzelem, amely még egy komor szívet is képes meglágyítani vagy valakit akár a halálba is kergetni...

Egyszer régen, nagyon régen, amikor Badacsony még forrón izzó tűzhányó volt, akadt a hegynek egy komor és félelmetes ura, aki naphosszat a tűzzel foglalatoskodott, ott kovácsolta rémisztő fegyvereit, így méltán félték nevét a környékbeliek. Pedig a marcona külső, érző szívet rejtett...

Esténként a tűzhányó ura gyakran kiült a hegy peremére és onnan nézte a naplementét. Egy ilyen alakalommal, amikor a tekintete a Balaton vízére téved, észrevett a habok között egy szépséges leányt. Először azt hitte, csak káprázat, ám amikor a látvány percek múltán sem foszlott semmivé, rájött, hogy az aranyló fürtök, a rózsás orcák, a formás vállak bizony valóságosak. Mégis, amikor egyet pislantott, a lány hirtelen eltűnt. Másnak a vulkán ura ismét kiült a sziklára és izgatottan várta, vajon ma is látja-e a tegnapi délibábot. És a lány ismét ott volt.

A harmadik napon a tűzhányó zord ura úgy döntött, kilesi, honnan érkezik a lány és hogyan válik egy másodperc alatt semmivé. Lement hát a partra és onnan várta, hogy ismét felbukkanjon. Nemsokára fel is tűnt a gyönyörű teremtés a vízben, s a férfi nem értette, hogyan csobbant a habok közé úgy, hogy ő azt nem látta. De igazából ez a csekélység már nem is érdekelte, ahogyan a lányt figyelte. Teljesen magával ragadta a látvány, olyannyira, hogy mennydörgő hangján oda is kiáltott neki, majd édes szavakkal csalogatni kezdte a part felé. Ahogy azonban a csodaszép lány közeledett, a hegy ura észrevette, hogy nem a lábaival rúgja magát előre a vízben, hanem egy szivárványos uszonnyal szeli a hullámokat. A gyönyörű teremtés nem egy leány volt, hanem egy sellő. Ez azonban már nem tántoríthatta el a vulkán urát. A szerelem és a hableány kedves mosolya annyira magával ragadta, hogy a Balatonba vetette magát, hogy együtt lehessen kedvesével. Ahogyan a vízbe ugrott, hatalmas hullámok csaptak fel a hegyre, s kioltották Badacsony tüzét. A vulkán urát pedig soha többé nem látta senki.

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer a Balaton mellett egy csodaszép grófkisasszony, Lelle, akinek szépségét országszerte csodálták. Büszke is volt rá az apja, aki nagy hatalmú, gazdag úrként úgy tervezte, hogy a lányát majd egy arra méltó férfinek adja, ha eljön az ideje.

Egy meleg nyári délutánon Lelle éppen a Balatonon csónakázott, nézte a víz csillogását, élvezte a simogató napsütést, amikor hirtelen vihar kerekedett és a magasra csapó hullámok váratlanul felborították a lány ladikját. Lelle hiába próbált úszni, szép, habos-babos ruháiban nem tudott a víz felszínén maradni.

Lelle a rémülettől félájultan hevert a csónakban, de még így is látta az ifjút, aki hatalmas evezőcsapásokkal a part felé kormányozta a hajójukat. Mire szárazföldet értek, a nap újra kisütött és a szeszélyes Balaton is megnyugodott. Lelle mosolyogva mondott köszönetet a férfinek, aki megmentette, s akiről kiderült, hogy nem más, mint az apja egyik jobbágya. Lellét azonban nem érdekelte a fiú származása, addigra már fülig beleszeretett az ifjúba, ahogyan az is belé.

Néhány röpke hét alatt ez az érzés annyira elhatalmasodott rajtuk, hogy elhatározták, összeházasodnak. Az ifjú odaállt a lány apja elé, bevallotta, hogy szerelmesek lettek egymásba Lellével és megkérte a szépséges leány kezét. Az apa azonban hallani sem akart semmiféle házasságról, sőt olyannyira dühbe gurult, hogy a fiút jól elverette, Lellét pedig bezárta a kastély tornyába. Teltek a napok, a hetek, a hónapok, ám a két szív már örökre egymásért dobogott; nem tudták elfelejteni a másikat. Lelle dajkája végül a segítségükre sietett és vállalta a közvetítő szerepét, így ő volt az, aki a pár üzeneteit kézbesítette, amikor a lánynak ételt vitt a toronyba minden nap. A szerelmesek pedig megtervezték a szökésüket.

Egy sötét éjjelen Lelle az élete kockáztatásával egy kötélen leereszkedett a toronyból, majd felpattant a lóra, amelyen már várta őt a kedvese, és nekiiramondtak. Ám hiába vágtáztak szélsebesen, nem volt szerencséjük, mert a torony őrei észrevették a szökést és a nyomukba eredtek. Lelle elkeseredetten zokogott a nyeregben, miközben szorosan ölelte a szerelmét. Arra gondolt, ha most elfogják őket, még szigorúbb büntetést kapnak, és soha többé nem lesz már alkalmuk a szökésre, sosem lehetnek majd együtt.

Ezt pedig annyira elviselhetetlennek érezte, hogy hirtelen elengedte a fiút, levetette magát a nyeregből: az utánuk vágtázó őrök lovai pedig halálra taposták - pont ott, ahol most Balatonlelle található.

Ha tetszett a cikk, ez is érdekelhet: Amiről a Balaton regél: Átok, halál, bosszú és szerelem