Elveszítettél valakit? Na és? Az élet megy tovább, állj fel és lépj végre tovább!

feldogozás gyász veszteség magazin türelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt szerettei, felbomló házassága, tönkrement barátsága vagy bármilyen más vesztesége a legtöbb embernek van. Az efeletti gyászában egy rövid ideig mindenki igyekszik akár kéretlenül is segítséget, támogatást nyújtani a szenvedőnek, ám egy idő után a legtöbben elkezdenek türelmetlenkedni, és „az élet megy tovább” felkiáltással megpróbálják elvenni a gyászolótól a jogot, hogy annyi időt szánjon a feldolgozásra, amennyire szüksége van. 

Ha valaki így vagy úgy, de kilép az életedből, az mindent, ami addig közös volt, amit együtt éltetek meg, magával visz. Emlékeket hagy maga után, de a „kézzelfogható” az nincs többé, ahogy a lehetősége az újabb közös élményeknek sincs már meg. Ha pedig a számodra fontos ember elhunyt, a halál véglegességével minden remény odavész.

Az elvesztett szeretted hiánya, a felismerés, hogy valóban nincs többé, bénulttá tehet. Tehetetlenül állsz és arra gondolsz, ha tudtad volna, hogy a legutóbb együtt töltött idő volt az utolsó néhány boldog pillanat, a utolsó közös élmény, talán még emlékezetesebbé tehetted volna, az utolsó vitában esetleg másképpen reagáltál volna, nem kapod fel a vizet, nem sértődsz, orrolsz meg a másikra. Minden másképp történt volna, ha... De nincs ha, csak a mély fájdalom és szomorúság, a másik és önmagunk sajnálata.

Ha sokáig voltatok szoros kapcsolatban, úgy érezheted, egy kicsit a te életednek is vége Forrás: Shutterstock/Peopleimages.Com - Yuri A

Ha sokáig voltatok szoros kapcsolatban, úgy érezheted, egy kicsit a te életednek is vége, nem tudod, mit kezdj magaddal, hiszen a kettőtök élete addig egy közös mederben folyt, ahol onnantól már csak a tiéd csordogál magányosan.

Engedj meg, kedves olvasó egy személyes tapasztalatot.

Az édesapám elvesztése feletti keserűségemet eleinte megértő közeg néhány hét alatt elvesztette a velem szemben addig tanúsított türelmét, és ha felhoztam a témát, akár csak egy mondat erejéig, megkaptam, hogy „jaj, hagyd már ezt, az apád már 2 hónapja meghalt, nem hivatkozhatsz folyton rá...”

Ezen elgondolkodtam. Mi 2 hónap 48 évhez képest? És mi az, hogy „nem hivatkozhatsz”?

Hiszen a férjemen és a testvéreimen kívül soha senkinek nem beszéltem hosszabban az édesapámról. A szülőről, aki – jó, de talán még rosszabb esetben is – fontos szereplője az ember életének. Ha egy esemény, mozzanat, téma kapcsán felmerült egy emlék, a könnyeimet nyelve vagy épp mosolyogva meséltem el röviden a sztorit. De még így is észrevettem, hogy a halála után pár héttel többen néznek rám rosszallóan, mint megértően. Hogy az idegenekben több az empátia, mint az ismerőseimben, akikről lesírt, hogy arra gondolnak: „jaj, már megint az apján rugózik, mikor lesz már ennek vége?"

Volt, aki egy sóhajtással jelezte, hogy elege van, hogy nem vagyok olyan, mint előtte, volt, aki ki is mondta:

Biztos vagyok benne, hogy szinte mindenki megtapasztalta már egy szakítás vagy társ elvesztése után, hogy a környezete sürgeti: „lépj túl rajta, keress mást, vagy talán egyedül akarsz megöregedni??”

Akkor most mi is a helyzet?

Akinek meghal valakije vagy elhagyják, nem lehet szomorú, elkeseredett? Nem hiányozhat neki az, aki már nincs vele? Nem lehet dühös rá és magára is az elvarratlan szálak miatt? Nem juthatnak eszébe szép és kevésbé szép emlékek, felejthetetlen közös élmények, jók és rosszak egyaránt? Nem haragudhat rá bizonyos dolgok miatt és nem köszönhet meg magában kedves gesztusokat? Nem emlékezhet arra, hogy milyen sokszor megbántotta őt? Nem érezhet emiatt fájdalmat, magában nem kérheti számon érte? Nem marasztalhatja el fejben azokért a tettekért, melyekkel mérhetetlen szomorúságot okozott neki? És nem dönthet úgy, hogy mindennek ellenére el akarja engedni a rossz érzéseket, hogy megbocsájt, de csak akkor, amikor már őszintén úgy érzi, hogy nincsenek benne negatív érzések? Vagy olyan borzasztó lenne, ha kapaszodna még egy kicsit a sok jóba, ami kettejükkel történt? Az egymást iránt érzett szeretetbe, szerelembe?

Forrás: Shutterstock/Candybox Images

Nem akarhatja visszakapni, annak ellenére, hogy az esze tudja: „nem költi fel se könny se szó, se vegyszer”? És nem juthat el akkor, amikor az ő szíve-lelke akarja odáig, hogy „hol volt, hol nem volt, a világon egyszer”?

Minden fenti kérdésre a válasz: DE! És nemcsak ezekre a kérdésekre, hanem mindenre, ami felmerül benned, amikor veszteség ér. Csak te dönthetsz arról, mikor állsz fel a padlóról - mert, hogy fel kell állnod, ez kétségtelen, ez a saját elemi érdeked. De te döntöd el, mikor vagy kész az elengedésre, mikor állsz készen a folytatásra, mikor vagy nyitott a kapcsolódásra, akár egy új párkapcsolatra.

A halálon nem tudsz változtatni, egy végetért élet, egy szülő, házastárs, partner, jóbarát elvesztése fájdalmasan végleges, de gyászolhatod azt is, hogy a gyermeked kirepült a családi fészekből és te ott maradtál 25 év után nélküle, akire és akinek az igényeire addig minden idegszáladdal rákapcsolódtál. A válás, szakítás, barátság vége, de akár egy munkahely elvesztése is éveket, sokszor évtizedeket húz át egyetlen tollvonással, miért kellene úgy csinálnod, mintha mi sem történt volna? Mind veszteség, amit jogod van megélni, átélni, elsiratni, meggyászolni, és mindez pont addig tarthat, ameddig te nem érzed azt, hogy feldolgoztad.

Forrás: Shutterstock/Leadigszammal

Van az a pont, amikor segítséget kell kérni, de tudd, senki, aki nem te vagy, nem mondhatja meg neked, meddig gyászolhatod azt, aki, ami hirtelen távozik az életedből. E sorok írójának 9 hónappal a szülője elvesztése után elég volt bekapcsolnia a kocsiban a rádiót és meghallania a Beatles Let it be című dalát, melyet gyerekkorában gyakran énekelt neki az édesapja, és újra felszakadtak gyógyultnak hitt sebei.

A gyász nem lóverseny, nem a leggyorsabb győz, hanem az, aki megadja magának a kellő időt a gyógyulásra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.