A szexuális nevelés ott kezdődik, hogy nem kötelezed a gyereket a puszilkodásra

Belép a vendég az ajtón, s egyúttal a személyes teredbe trappolva már meg is puszilt, jó esetben az arcodon, az arcodat csípkedte, ölelgetésnek csúfolva gyömöszölt és nem értette, miért húzódsz el? Ha próbáltál ellenállni, nem puszilkodni, a szüleid rádszóltak, hogy legyél illedelmes és adj két puszit a papának, mamának, Juliska néninek és Géza bácsinak is? Ha továbbra sem akaródzott a „csókolózás”, mindenféle rossz és neveletlen gyereknek elmondtak, aki nem szereti a családot, rokonokat, senkit sem, és meg sem érdemli az ajándékot, amit hoztak neki? A karácsonyi, szülinapi ajándékért cserébe is puszit kellett adni?

Ha másért nem, akkor azért, amit neked át kellett élned gondold át alaposan, mielőtt rászólsz a gyerekre, hogy igenis adjon puszit a mamának. Ám, ha ez nem elég – mert te is túlélted –, itt van még néhány érv és tény, amely megmutatja, hogy miért káros, ha boldog-boldogtalannal puszilkodnia és ölelkeznie kell a kicsinek.

A szeretet kifejeződése, a köszönés elmaradhatatlan része

A puszi, ölelés a családtagok között természetes, a szeretet jele lehet, márpedig a család minden tagja érezni szeretné a másik szeretetét, különösen, ha a gyerekekről van szó. Ugyanakkor akarata ellenére, ahogy egy felnőttet, úgy egy gyereket sem ölelgethetünk-puszilgathatunk össze, bármennyire is szeretnénk kifejezni unokahúgunk, unokánk, keresztgyermekünk iránti érzéseinket. Vannak gyerekek – ahogy felnőttek is –, akik nem osztogatják olyan bőkezűen a csókokat és kellemetlen számukra a túl nagy közelség, ők másképp fejezik ki a szeretetüket.

A másik oldalon ott vannak a szülők, akik szeretnék, ha csemetéjük minél jólneveltebbnek tűnne a rokonok, barátok előtt, s mi lenne neveletlenebb dolog annál, ha a gyerek nem köszön? Merthogy erről van szó, kultúránkban a köszönés szinte automatikus részévé vált a puszi és az ölelés, generációkon átívelő szokássá, melyet megváltoztatni vagy nem akar, vagy nem mer a szűk család. Inkább a gyereket intik arra, hogy ha a mama meg akarja csókolni, akkor azt hagynia kell. De miért is kell? Miért ne bízhatnánk a gyerekre, hogy eldöntse, kit akar megpuszilni, kinek az ölelését, simogatását viseli el, és kiét nem?

Legyél hálás az ajándékért... és fizesd meg az árát!

Megérkezik a rég – vagy talán sosem – látott nagybácsi, kezében hatalmas ajándékdobozzal, apa és anya örül, a gyerek, aki még életében nem találkozott vele, kevésbé lelkes. Nyilván elhúzódik az idegentől, de már kapja is az utasítást: „Hát nem ismered meg Béla bácsit, találkoztatok, amikor még csak kétéves voltál, na, adj neki két puszit, nézd, ajándékt is hozott” – mondja anya, közben Béla bácsi szélesen vigyorog, nyújtja is az ajándékot, meg nem is. „Na, mit mondunk, ha ajándékot kapunk? És talán egy puszit is megérdemlek” – mosolyog sokatmondóan a nagybácsi, a szülők helyeslő arckifejezése már csak hab a tortán; és a gyerek kénytelen-kelletlen, megteszi, amit magától nem csinált volna, megpuszilja a számára idegen férfit, hiszen ez az ajándék ára. Az ajándéké, amit addig úgy tudott, hogy szeretetből, önzetlenül ad az ember a másiknak.

Mi köze a nagybácsi ölelésének a szexuális neveléshez?

Újszülöttként a gyermeknek szüksége van a tesi kontaktusra az édesanyjával és az édesapjával, gyakorlatilag lételeme, és később is fontos lesz számára. Ahol generációk élnek együtt, az is természetessé válhat a gyermeknek, ha a nagymama megöleli és megpuszilja őt. De a belső körön kívül már nem szabad arra kötelezni a gyereket, hogy fizikailag bárkit közel engedjen magához.

A gyerek érzi, kivel akar érintkezni és kivel nem, és megvannak erre a saját, vitathatatlan indokai. Hiszen, mindenkinek joga van rendelkeznie a teste felett. Kár, hogy sokan ezt csak elméletben tudják, a gyakorlatban nem képesek megvalósítani, aminek egyik oka épp az, hogy már gyerekként, akaratlanul is azt „tanították” neki, hogy nem mondhat nemet. Vagyis, ha valaki meg akarja érinteni, puszilni, szorosan magához ölelni, azt engednie kell, akkor is, ha az számára kínos, kellemetlen, mert, ha nem, akkor rossz gyerek, akiben nyilvánvalóan nincs szeretet. Így felnőttkorára már kialakul benne a tudat, hogy nem mondhat nemet, hagynia kell, hogy mások rendelkezzenek a testével, mások döntsék el, mi a jó neki, azt tehetnek vele, amit csak akarnak, mert csak így lehet jó ember, így fogadják el olyannak, amilyen.

Az ajándékért adott puszi is nagyon káros a személyiségfejlődésre, ha a gyerek nem önszántából, nem szívből, hanem csupán kötelező elemként, mintegy a kapott tárgy áraként fizet vele, akár a nagyszüleinek, akár másnak. Így nemcsak az vésődik bele, hogy semmi, az érzelmek, a szeretet sincs ingyen, hanem az is, hogy ha kap valamit, azért a testével kell fizetnie. Kedvességért, jó szóért, szerelemért, elismerésért, egyáltalán azért, hogy figyelembe legyen véve, számítson valakinek.

Mit tegyünk, hogy ne legyen kötelező a puszi?

Vannak olyan családok, ahol a szülőknek szájra adott puszi természetes és felnőttkorban is megmarad. Ahány család, annyi szokás. De arra mindenképpen érdemes megtanítani a saját gyermekünket, hogy a csók intimitást feltételez, tehát akárkit nem csókolhatnak szájon és őket sem csókolhatja meg senki, csakúgy.

Nagyon fontos a gyerek egészséges lelki és szexuális fejlődése szempontjából, hogy ne kötelezzük arra, hogy a családtagokat megölelje, megpuszilja és arra se, hogy ezt rokonoktól, barátoktól elviselje. Álljunk mellé, védjük az érdekeit és hagyjuk, hogy ő mondja meg, hol vannak a saját határai, tanítsuk meg neki, hogy a teste csakis az övé, és ha valaki belép a személyes terébe, annak mondhat nemet. Akkor is, ha a nagypapáról vagy nagymamáról van szó, akkor is, ha megsértődnek. Ha a gyerek nem akar intimebb közeledést, akkor legyen elég a köszönés, és ezt fogadja el mindn felnőtt. A gyereknek legyen joga azt mondani, hogy eddig és ne tovább!

Ha a kicsi úgy érzi, hogy a hőn áhított baba kezébevétele után a papa nyakába ugrik, ugorjon, de ha csak köszönetet mondana, akkor ne kívánjuk tőle, hogy csak, mert kapott egy ajándékot, mindjárt ölelkezzen, csókolózzon azzal, aki hozta. Fontos, hogy tudja, hogy az ajándék mindig önzetlen, illik megköszönni, de a hála itt véget is érhet, nem kell sem fizetni a meglepetésért, sem viszonozni azt, ha nem érzi, hogy önszántából megtenné.

A legfontosabb, hogy midig a saját gyermekünk mellett álljunk, és ha rosszalló megjegyzéseket kapna, mondván, illetlen, hálátlan, neveletlen vagy rosszmodorú, álljunk ki érte, fogjuk a pártját, erősítsük meg abban, hogy jól döntött. A méltatlankodó rokonoknak pedig magyarázzuk el, hogy nálunk nem kötelező a puszi.