Közeleg az év utolsó tízmilliószoros napja – Ilyenkor a gondolatok teremtő erővel bírnak

Buddha
Shutterstock - holysiam
tudatosság vonzás teremtés
A tízmilliószoros napok különleges lehetőséget adnak arra, hogy az univerzumban működő energiákat egyesítve komoly előrelépéseket tegyünk életünk változtatására. Ezeken a napokon a gondolatok és a tettek tízmilliószoros erővel bírnak – akár pozitívak, akár negatívak –, ezért fontos, hogy erősítsük magunkban a tudatosságot, és már előre felkészüljünk rá.

Mi a leghőbb vágyad ebben a pillanatban? Egy harmonikus, mély szerelmi kapcsolódás, amelyben megélheted önmagad kiteljesedett változatát és megtapasztalhatod, milyen az igaz, feltétel nélküli szeretet? Egy olyan munka, amelyben megbecsülnek, ami motivál, és még jól is keresel vele? Mindened megvan, ami az anyagiakat illeti, csak éppen mérgező házasságban élsz, és azt kívánod, bárcsak képes lennél önmagadat választani végre? Jól haladsz, az utadon vagy, csak éppen még mindig képtelen vagy a tartós önszeretetre? Gyermeket szeretnél? Több pénzre vágysz? A leghőbb vágyad az, hogy a betegségedből meggyógyulj? Október 23-án, az év utolsó tízmilliószoros napján lehetőséged van arra, hogy vágyaidat összehangold az univerzum erőivel – a teremtő és a romboló gondolatok egyaránt a tízmilliószoros erővel törnek fel a végtelenbe. Állj meg egy pillanatra. Teremts tudatosan. Hidd el végre, hogy neked is jár az, amire igazán vágysz.

tízmilliószoros nap
Az év utolsó tízmilliószoros napján lehetőséged van arra, hogy vágyaidat összehangold az univerzum erőivel
Forrás: Shutterstock

A tízmilliószoros nap eredete

A tibeti kultúrában évente 4 olyan különleges nap van, amikor Buddha négy nagy tettjére emlékeznek és úgy tartják, hogy ezeken a napokon a pozitív és negatív gondolatok és érzelmek hatása tízmilliószorosára nő. Tibetben ilyenkor több száz ember zarándokol a szent helyekre – hosszú leborulásokat végeznek, fényt ajánlanak fel, imazászlókat helyeznek el és sok más érdemgyűjtő cselekedetet hajtanak végre. A kolostorokban különleges szertartásokat tartanak, amelyek során imádkoznak, felajánlásokat tesznek, megtisztulási lélekgyakorlatokat végeznek, kétnapos böjtöt tartanak.

Mikor vannak a tízmilliószoros napok?

Minden évben más napokra esik, ugyanis a holdnaptár szerint számítják ki őket.

1. A „vajmécsesek ünnepe”

Az első tízmilliószoros nap az első holdhónap 15. napjára esik. Azt a 15 napot ünnepli, amikor Buddha a leendő tanítványok erényeinek és lelkesedésüknek növelése érdekében különböző csodákat hajtott végre. Ezen a napon a tibetiek jakvajból készült lámpásokat gyújtanak, hogy megemlékezzenek Buddha csodálatos tetteiről, amelyeket azért hajtott végre, hogy hívei megerősítést nyerjenek hitükben.

2. „A születés, a megvilágosodás és a halál napja”

A második ünnepnap a buddhisták legszentebb napja, ugyanis a tradíció szerint a holdnaptárban ugyanarra a napra esett Buddha születése, 35 éves korában történő megvilágosodása, majd a halála is.

3. „Az imakerék ünnepe”

A harmadik tízmilliószoros nap a hatodik holdhónap 4. napjára esik, amikor a tibetiek megemlékeznek Buddha beszédére, a „Négy Nemes Igazság”-ra, amelyet ezen a jeles napon mondott el először az indiai Szarnathban

4. „A mennybemenetel napja”

A negyedik tízmilliószoros nap, a kilencedik holdhónap 22. napja, amely 2024-ben október 23-ra esik. Ezen a napon Buddha az égiek közé ment, hogy felszabadítsa édesanyját, aki a mennyországban született újjá. Köszönete jeléül 3 hónapig tanított az isteniek birodalmában, majd hívei kérésére Visvakarma isten létráján visszatért a földre. 

Namaste
Ne feledkezzünk el a háláról - különösen ezen a napon
Forrás: Shutterstock

Mire figyeljünk a tízmilliószoros napon?

Érdemes már a reggeli ébredésnél eldönteni, hogy ez egy csodás nap lesz. 

Ne mondjuk ki semmit meggondolatlanul, ne hozzunk öntudatlan döntéseket, ne panaszkodjunk és semmiképpen se a vágyaink hiányából fakadó fájdalmat erősítsük magunkban. Teljesen rendben van, hogy sok mindent már elértünk, és van, amit még mindig nem. Gondoljunk arra, hogy ez mindig így lesz. Az ember mindig többet akar, és ez így van jól. 

Ne feledkezzünk el a háláról – különösen a tízmilliószoros napon – ezzel ugyanis még több jót teremthetünk az életünkbe. Tudatosan keressük a jót. A hálaadást kezdhetjük apróságokkal is, adjunk hálát a levegőért, azért, hogy biztonságban tudhatjuk magunkat és szeretteinket, és minden egyes étkezés előtt megköszönhetjük az ételt, amit elfogyasztani készülünk.

Anyuka és kislánya ölelkeznek
Ajándékozzuk meg szeretteinket öleléssel
Forrás: Shutterstock

Nagyon fontos az öngondoskodás: figyeld meg, mire vágysz, legyél egyedül, meditálj, csendesedj el. 

Érdemes teremtő meditációkat, vizualizációs gyakorlatokat végezni.

Ajándékozzuk meg szeretteinket öleléssel, egy kedves levéllel, vagy valami aprósággal– gyakoroljuk az önzetlen, odaadó, feltétel nélküli szeretetet.

Este elalvás előtt adjunk hálát minden jóért. Vegyük számba, hogy mi minden történt velünk aznap, amiért hálásak lehetünk és azt is, hogy mennyi mindenért lehetünk büszkék magunkra. 

 


 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.