Oroszlán Szonja: "Biztos sírni fogok! És félni is..." - Szily Nóra interjúja

Igaz, hogy van Mary Poppins-os kulcstartód?

Valahol a szekrény mélyén lapul, mert eltört... De megvan! Négy-öt éve vettem a Broadway-n, amikor megnéztem a Mary Poppinst. Szente Vajkkal ez volt a becsípődésünk, hogy egyszer el fogjuk játszani. Ő is vett egy kulcstartót, meg én is, aztán elcseréltük. Nagyon sokáig azt hordtam magammal, csak aztán addig ütögettem mindenhova, hogy megsérült. De a "kulcskérdés" megoldva: hamarosan premier!

Anno még szó sem volt arról, hogy Magyarországon is bemutatják?

Nem. De én mindig rágtam a tanár úr fülét, mint régi diákja. Szirtes Tamás az osztályfőnököm volt, úgyhogy azt gondoltam, jogom van ahhoz, hogy időnként a fülébe súgjam: Mary Poppins, Mary Poppins!

De miért? Azt mondod, becsípődésed volt...

Mindig kérdezték, hogy van-e szerepálmom...

A színészek többsége gyűlöli ezt a kérdést.

Igen, mert hirtelen nehéz ilyet mondani. Általában a Rómeó és Júliát említik, de azt huszonévesek játsszák. Sokáig nem jutott eszembe, hogy a Mary Poppins egy olyan szerep, de aztán megérkezett a korral... Annyit kell táncolni, énekelni, olyan jól kell játszani és olyan összetett az egész szerep, ami szerintem nagyon kivételes dolog egy színésznő életében. Ráadásul Walt Disney-figura lehetek! Igen, az szeretnék lenni! Rájöttem, hogy ez a szerepálmom. Hát ki ne akarna repülni?

Ez egy olyan feladat, amibe mindazt, amiket tanultál - sportot, táncot, éneklést, színészetet - bele lehet rakni?

Nem lehet nem belerakni! Nem történik meg a csoda, ha valami hiányzik. Nyolcperces énekes-táncos számok között nem lehet megállni, hogy "bocs, nem kapok levegőt"!

Azt mondtad, vágytál arra, hogy egy tényleg izzasztó próbafolyamat legyen.

Igen. Nagyon sok jó dolog történt velem az elmúlt években, de nem volt olyan kaliberű, amiért igazán meg kellett szenvedni. Ez most hülyén hangzik - mintha mazochista lennék -, de én azt szeretem a sportban is, ha elfáradok. Nekem az nem sport, ha nem izzadok meg. Sose értettem, hogy vannak nők, akik sminkben jönnek a konditerembe. Hiszen az leolvad - és olvadjon is le! Én azt akarom, hogy kiugorjon a szívem. Akkor érzem egészségesnek magam, az endorfin is fölszabadul. Ugyanez történik velem egy szerepnél is. Ha kirázom a kisujjamból és rutinból megcsinálom, az nem kihívás. Az unalom. Akkor azt érzem, hogy ez tiszteletlenség a színpad és a szakmám felé. Emlékszem, amikor kétszázhuszadszor játszottam egy szerepet, közben pedig azon gondolkoztam, hogy mi lesz a dolgom másnap. Még aznap este szóltam, hogy ezt nem tudom tovább csinálni. Annyira szégyelltem magam a deszkán, hogy miközben engem nézve ott ültek a nézők, én színészként mégis egész mással voltam elfoglalva.

Addig maradsz, amíg izgalom van benne?

Amíg valamit hozzá tudok tenni. Szerintem ez az előadás ilyen lesz. A gyerekek 1-2 évig játszanak, mert kinövik a szerepet, jönnek újak, ami újra és újra friss impulzust jelent majd. A történet viszont időtálló - úgyhogy ezt el lehet játszani 10-15 évig, amíg az ember tud ugrabugrálni.

Elővettem a könyvet. Olyan jólesett az időutazás! Benned milyen élményként maradt gyerekkorodból?

Anyukám a születésem után sok éven át angolul beszélt hozzám. A Mary Poppins volt az egyik történet, amit többször fölolvasott. Aztán a filmet is kívülről fújtam oda-vissza.

Van még olyan szereped, ami ennyire mélyre, ennyire régre nyúlik?

Nem hiszem. A leghihetetlenebb az volt, mikor az egyik próbán megláttam az árnyékomat a falon. Ott álltam, és tényleg én voltam Mary Poppins árnyéka! A másik, amikor a Sándor Dávid - a partnerem - pupillájában ott voltam.

Tükröződtél a kis kalapoddal?

Néztem a szemébe - úristen, Mary Poppins néz vissza rám és ez én vagyok!

Mary Poppins azt mondja, hogy mindenkinek megvan a Tündérországa.

Hát persze. Kell, hogy legyen egy olyan szférád, amibe senki nem lát bele. Ami csak a tiéd, és aminek az apró részleteit sem osztod meg senkivel. Szerintem egyébként az ember gyerekként nem érti a Mary Poppinst. Felnőttként egész más. Van ez a mondata: "Megtörténhet bármi, hogyha hagyod, néha nem megy könnyedén, hát álmodj nagyot!"
És ez tényleg így van! Nem szabad félni. Ha őszinte vagy magaddal, akkor nagy baj nem lehet. Az embernek önmagában van az igazsága.

Ha ilyen szempontból nézzük, volt tíz éved, mikor hajtottál, aztán kicsit kiszálltál, utazgattál, hogy ráláss a saját életedre - kicsinységedre a nagyvilághoz képest.

Most pedig ott repülök a világ fölött! Szó szerint. Azért ez is egy érdekes megközelítés. Egyrészt látni kell, hogy én vagyok kicsi és a világ nagy, másrészt látni kell azt is, hogy én vagyok nagy és ránézhetek az egészre. Ez is izgalmas. Szerencsés vagyok, mert az élet valahogy mindig úgy hozza, hogy mindenféle oldalról meg tudok figyelni helyzeteket, amelyek révén magamat is jobban megismerem. Például most nagyon féltem, milyen lesz gyerekekkel dolgozni. Azért az egy nagyon nagy falat. És olyan megható, amilyen profin csinálják! Ahogy végignyomják velünk a tizenkét órát. Izzadunk, vastagok a ruhák, szaladunk, annyi időnk van, hogy kimegyünk, átöltözünk, és már rohanunk is be a másik oldalon... És akkor egyszer csak áll az egyikük, és azt mondja, hogy nagyon szomjas... De mindjárt énekelni kell, ott vagyunk egy ablakban, elhúzom a függönyt és egy tök más fejecske jelenik meg. Elkezd játszani, él a szeme, kiáll és megcsinálja, még ha vattát köp is. Ott az alázat. Azért ez a szakma erről szól.

Közeledik a premier. Megvannak előtte a stációk?

Egy hónappal a bemutató előtt kezdtem nagyon félni... De nagyon!

Félni? Ez a jó szó?

Igen. Jön egyfajta rettegés. Minden bemutatónál azt hiszem, hogy most félek így először. Aztán utána következik a kérdés, hogy miért nem mentem inkább péknek? A barátnőm mondja, hogy ez mindig így van, Szonja, négy héttel előtte jön a rettegés, három héttel előtte a pék, két héttel előtte megnyugszol.

És most, hogy alig egy hét van hátra?

Szapora szívdobogás, nem alvás. Biztos, hogy tudom a szöveget? Úristen, mi jön, mi jön?! Pedig tudom - hiszen nagyon lelkiismeretes vagyok. De biztos tudom?

Nevetünk, de azért ez maga a frász.

Azt szoktam észrevenni, hogy miközben valamit csinálok - mondjuk, mosogatok -, egyszer csak elindul egy jelenet az agyamban. A mosogatóba csak folyik a víz, én meg csak ott állok. Aztán amikor lejátszottam fejben, akkor teszek-veszek tovább. Éjszaka is felriadok, de hát így rakódik össze a szerep. Ez teljesen normális. Azt hiszem, még semmit nem élveztem ennyire. Nagyon nagy megtiszteltetés Disney-figurának lenni címszerepben, és sose jöttem még ki a tapsrendnél egyedül, utolsóként a színpadra. Biztos sírni fogok! És félni is...

De ne feledjük, hogy jön még egy új szerep, hiszen elvállaltad a műsorvezetést az induló RTL 2-n, a Szombat esti lázban!

Ne is mondd! Megint mit tettem magammal? Elvállaltam valami olyat, amiről azt sem tudom, hogyan kell csinálni. Izgalmas, de egyben rémisztő is!

Akartam veled egy kicsit szeretettel gonoszkodni. A Mary Poppins színészi feladat, de a műsorvezetés az egy másik szakma!

Amikor fölhívtak, pont ezt mondtam. Tíz éve rendszeresen megkerestek, de sosem vállaltam. Nem tudok kérdéseket föltenni, nem, nem, nem! Én mindig a megérzéseimre hagyatkozom, visszakézből tudom azt mondani, hogy nem. De most azt vettem észre magamon, hogy nem mondtam rögtön nemet, úgyhogy elkezdtem keresni az okát.

Nem szólalt meg belül a vészcsengő?

Nem. De vajon miért? Arra jutottam, hogy végül is az emberek tudják, hogy milyen vagyok. Amikor a Csillag születikben zsűriztem, megismerhettek, mint embert. Ha én nem akarok műsorvezetőt játszani, hanem én vagyok az Oroszlán Szonja, aki még életében nem csinált ilyet, és lehet, hogy elrontja, vagy kiesik a kezéből a mikrofon - akkor az igaz lesz és igazi. Szerintem ezt vállalni kell.

Kockázatos! Mi vonz igazán?

Olyan terep, ahol még nem jártam. Mindig kell valami, ami ösztönöz. Tudom, hogy lesznek mellettem olyanok, akik segítenek. Csonka Bandi lesz a párom, akire maximálisan számíthatok. Ha egyedül kellene csinálni, akkor nem vállaltam volna. De az is mellette szólt, hogy ez egy táncos műsor. Négyéves korom óta nagyon sokféle műfajban táncoltam. Versenyeztem is, tehát azért ehhez értek. Egy olyan dologban veszek részt, amihez hozzá tudok szólni. Ja, és még azt is kikötöttem, hogy mindenképp táncolni szeretnék! Az is jó, hogy többnyire olyanokat kell kérdezni majd, akik ismert emberek és számomra sem idegenek. Ez is könnyebbség. Tehát biztosra mentem. Minden téren megvan az a kényelmi fok, amiben meg tudom csinálni. Legalábbis remélem. Alaposan mérlegeltem.

Egyedül?

Mivel a saját bőrömet viszem a vásárra, csak én tudom eldönteni, hogy mire mondok igent. Majd meglátjuk, hogy jól döntöttem-e. Kellenek kockázatok az életben, nem?

A gyerekkorodról azt mesélted egyszer nekem, hogy nagyon szeretted, ha azt mondták a szüleid, hogy "jól van". Viszont ha azt mondták, hogy "nincs jól", az mindig arra ösztönzött, hogy még jobban csináld. Ma kitől kell a visszajelzés?

Most már nagyon érzem, hogy mennyire adtam bele mindent valamibe. Szigorú vagyok magammal. A színházban a súgótól is mindig megkérdezem. Tudom, hogy hol hibáztam, és két hiba egy felvonásban, az szerintem sok. Nem lehet hibázni! Ez nem egy bohóckodás. Engem például baromira idegesít a nyomdahiba a könyvekben. Mert nem figyelnek oda. Az ugyanolyan. Megőrülök attól a kollégától, aki nem pontosan mondja a szöveget. Azt gondolom, hogy tiszteletlen. Mint ahogy nem lehet kihagyni egy betűt sem egy szóból egy könyvben.

Apropó, könyv! És az írás? Azért arra úgy rászoktál...

Aztán jól leszoktam róla. Pontosan addig csináltam, ameddig szerettem volna. Biztos lesz még olyan időszak az életemben, amikor újra kedvem lesz hozzá. De most olvasni jobban esik, mint írni. Fő a változatosság! Lássuk be, jelenleg időm se lenne rá. Én pedig nem az vagyok, aki leül és összecsapja.

Nem csinálsz összevissza bármit, inkább koncentráltan valamit.

Én így szeretem. Erős Bika tulajdonság: tudni akarja, hogy mi van. Nem vagyok egy nagy tervező, mert azért jók a meglepetések, de előre egy pár nappal szeretem, ha képben vagyok. A munkáimban látom fél évre előre, hogy mi jön. Tovább nem is akarom, mert az nem lenne izgi.

Bármelyik szakaszát nézem az életednek, valahogy úgy érzem, hogy te megtanultál "jól lenni" abban, amiben épp vagy.

Vagy ha valami rossz, akkor keresek olyat, amitől jól érzem magam. Nem hagyom, hogy belesüppedjek a rosszba. A másik, hogy nem is mutatom. Nem azért, mert szégyellem - hiszen nincs semmi szégyellnivaló abban, ha az ember épp nincs jól -, hanem azért, mert ha folyamatosan arról beszélsz, akkor állandósul a "rossz", és csak ott csücsülsz a közepén. Ha képes vagy keresni magadnak mellé valami jót, akkor idővel elmúlik. Legalábbis én így működöm.

Magad mellé is megtaláltad a jót, igaz? Hiszen másfél éve férjhez mentél. Tetszett, amikor rábukkantam arra, hogy úgy nevezed: az Uram.

Igen. Ez tényleg jó! Egyébként nagyon érdekes, hogy azt hiszem, pont az esküvőnkig tartott az az időszak, amikor utazgattam, és ő jött velem. Onnantól kezdve hogy összeházasodtunk, elkezdtem dolgozni, mint egy állat... Hát le a kalappal előtte, ahogy ezt a hirtelen váltást kezelte! Akkor döbbent rá, hogy "Úristen, egy színésznőt vettem el!"

Ez komoly próbatétel.

Igen, de nagyon jól megy egyébként. Minden rendben van! De tény, hogy akármennyire próbálok, nem tudok az a feleség lenni, aki áll a tűzhely mellett, és nap mint nap főzőcskézik. Persze igyekszem, de amikor az ember tizenkét órákat tölt a színházban, akkor teljesen más az élet. Hogyan lehetek jó feleség, ha nem vagyok otthon?

Na és hogy?

Most annyira lelkes vagyok a munkámat illetően, hogy 120 fokon égek. Amikor a munkával végzek, akkor sem vagyok fáradt. Hazaviszem a pozitív energiákat, és elárasztom a lakást. Szerintem ez neki is jó. Legalábbis én így érzem.

Egy sugárzó feleség vagy.

Remélem!