Vizslák egy kupacban, tacskók egy rakáson

Vizslagazdiként jött a Vizsla Túra ötlete, vagy előtte is gondolkodtál ilyen típusú, kutyás szabadidős rendezvény létrehozásában?

A Vizsla Túra alapötlete első kutyás gazdiként jutott eszembe, ugyanis Emmát, a vizslámat 2006 augusztusában, két hónapos korában fogadtam örökbe az Illatos úti ebrendészeti telepről, ám amikor barátokat próbáltam keresni neki, hamar szembesülnöm kellett a szomorú ténnyel, hogy Magyarországon nincs olyan hobbivizslás közösség, ahová csatlakozhattunk volna. Elhatároztam, hogy megszervezek én magam egy kirándulást, ahová más vizslatulajdonosokat is meghívok. 2007. január 14-én – friss és büszke vizslatulajdonosként – közös kirándulásra hívtam minden budapesti és Budapest környéki vizslát a gazdájával együtt. Nem titkolt célom az volt, hogy a havi egyszeri közös séta során ne csak négylábú kedvenceinket fárasszuk le alaposan, de mi, gazdik is új embereket, barátokat ismerhessünk meg. Szerettem volna azt is, hogy minél több és eltérő életkorú vizsla találkozhasson egymással, elősegítve ezzel a szocializációjukat.

Évek óta állandó és kitartó túrázó csapat vesz részt a rendezvényen. Látsz valamilyen változást, elmozdulást a résztvevők körében, számában?

Az első Vizsla Túra tapasztalatai és visszajelzései alapján egyértelműen beigazolódott, hogy egy ilyen jellegű kezdeményezésnek abszolút létjogosultsága van hazánkban.

Az embereknek ugyanis borzasztóan nagy az igényük, hogy kedvenceiknek és maguknak egyaránt jó társaságot találjanak. Jelenleg közel 2500 regisztrált négylábú taggal és a hozzájuk kapcsolódó kétlábú családtagokkal büszkélkedhetünk. A legeslegelső Vizsla Túrán 65 kutya és gazdája vett részt, onnantól kezdve gyakorlatilag szájról szájra terjedt és terjed a mai napig a hírünk – aktív tagtoborzást tehát nem végzünk. Túl a századik Vizsla Túrán megható rálátni a folyamatra, hogy nemcsak mi, gazdik, de a kutyáink is 10 évvel idősebbek lettek a kezdetek óta. Az állandó, kitartó túrázó csapattagok mellett hónapról hónapra rendszeresen jelennek meg az újoncok, a mindenki által imádott, pár hónapos kis vizslák, miközben az idősebb, tíz év feletti négylábúak már inkább csak a rövidebb, könnyebb túráinkat látogatják.

A túrákon a vizslafajtamentések képviselhetik magukat, igyekeztek teret adni egyéb állatvédelmi kezdeményezéseknek is. Miért tartod ezt fontosnak?

Mivel a Vizsla Túra egy önkéntes, civil, hobbikutyás szerveződés – vagyis nem cégrendezvény vagy bármelyik cég szponzorált reklámkampánya –, számomra kiemelten fontos, úgy is mondhatnám, szívügy az együttműködés, az összefogás a gyakorlati, mindennapi életben a többi kutyás témájú szerveződéssel. Különösen, ha mindez a vizslák érdekében történik! Úgy gondolom, a gazdiknak is fontos és jó, ha a túrák során minél több olyan szervezettel vagy kezdeményezéssel találkozhatnak, amelyek a kutyá(i)k életét teszik szebbé, jobbá. Alapvető kötelességnek érzem egymás támogatását, segítését a hazai vizslás társadalmon belül. Büszke vagyok rá, hogy az elmúlt közel tíz év alatt sikerült létrehozni egy olyan aktív vizslás közösséget, amely nemcsak összetartó, lojális, empatikus, de szeretetteljes, befogadó és elfogadó is a tagjaival szemben. Amely képes odafordulni egymás felé, figyelni egymásra és meghallani a másik problémáját, baját.

Bár az örökbefogadás szerencsére egyre elterjedtebb, árva vizslából sajnos állandó az utánpótlás is. A fajtamentő szervezeteknek köszönhetően évről évre számos kutya talál szerető otthonra. S bár mi nem végzünk állatmentést, szeretném hinni, hogy a Vizsla Túra létrehozásával és sikeres működtetésével szintén hozzájárulunk ahhoz, hogy minél többen válhassanak házikedvenccé egy-egy családban. Számomra egyébként nem is volt kérdés anno, hogy vásároljak-e, vagy örökbe fogadjak: egyértelműen az utóbbit szerettem volna, és így is lett! Az elmúlt 10 év alatt sokszor gondoltam arra, milyen kár, hogy nem tudom megmutatni Emmát azoknak, akik annak idején lemondtak róla. Gyanítom, álmukban sem gondolnák, mennyire hálás vagyok nekik ezért.

Paluska Péter, a Tacskó Találkozó ötletgazdája elmondja, hogy az összejövetel megszervezésének gondolatát Mazsola, a saját kutyája adta. Ha ez a tacskó nincs, akkor a tacskósoknak nem lenne fajtaspecifikus összejövetelük sem. Az első találkozó inkább csak egy próbálkozás volt, nem is indult országosnak, de már akkor is kétszáz gazda részt vett rajta, ami egyértelműen megmutatta, van igény a találkozásra. A következő Tacskó Találkozón már hatszázan voltak, a harmadikon pedig 1200-an vettek részt. Egyértelműen országos érdeklődésre tart most már számot a sparheltlábúak piknikje, így az idei őszinél már egy másik helyszín mellett döntöttek a szervezők.

Szerinted a hétköznapokon is szívesebben futnak össze azonos fajtájú kutyák tulajdonosai, vagy ez az igény csak a találkozókra irányul?

Tapasztalatom, hogy szívesen összefutnak a tacsisok máskor is, tehát nem csak kétszer egy évben a Tacskó Találkozók keretében. A tacskósok nagyon összetartóak, és szeretik a közösséget, szeretnek egymással találkozni. Ezért is van igény a Tacskó Találkozókra is, amely az ország legnagyobb ilyen jellegű kutyás összejövetele.

Mi az, ami téged tükröz ebben a rendezvényben? Ami kicsit Paluska Péter-es?

Mi az, ami nagyon én vagyok a tacskósok összejövetelében? Talán, hogy a mai világban nagyon ritka az, hogy szeretnek az emberek összetartozni, összetartani, számítani egymásra, és érdek nélkül jól érezni magunkat. Meg persze a kutyák szeretete. Ezek nagyon fontosak az én életemben is, minden területen.

A magyar vizslák és a tacskók mellett más, közkedvelt fajták szerelmesei is összejönnek időről időre, így az ilyen jellegű, egy-egy fajtára szabott kutyás programok száma évről évre nő, mi pedig örülhetünk, hiszen ezek a programok kicsit kimozdítanak minket, gazdikat a hétköznapi rutinunkból, új ismeretségeket hoznak, vidám és tartalmas időtöltést biztosítanak, éljünk bármilyen kutyával. A leginkább elismerésre méltóbb mindegyikben, hogy mögöttük egy-egy kutyaszerető ember áll, aki az idejét és hitét adva megszervezte az első összejövetelt.