Utazás a lelked körül: Peller Mariann Dér Henivel beszélget

Mit hozol otthonról, ami a hitet illeti?

Egy igazi, vidéki, zárt erkölcsű családi rendszerben nőttem fel, ahol megvannak a konzervatív értékek. Az édesapa az úr, ő a család feje. Ebbe születtem, és ebből kellett táplálkoznom a saját álmaim megvalósításához. Ezért tudtam ember maradni a média világában is, mert mindig tudtam az otthonról hozott értékekből meríteni. A nagyszüleim vallásosak, a szüleim inkább már csak megszokásból vitték tovább ezt a hagyományt. Minden vasárnap felöltöztem a szép ruhámba, és mentünk a templomba.

Gyerekként ez nem volt nyűg?

Dehogynem, nem is értettem, miért kell ott ülni hidegben, melegben, minden körülmények között. Ez arra is jó volt, hogy rájöttem, mit és hogy nem szeretnék csinálni, amikor felnövök. Ettől függetlenül a mai napig, ha hazamegyek, természetesen megtisztelem őket azzal, hogy ugyanúgy elmegyek velük a vasárnapi misére. De én nyitottabb vagyok ennél. Hiszek abban, hogy nem véletlenül vagyunk itt, nem véletlenül vagyok én, aki vagyok. Nem véletlenül születtem ebbe a családba, és járok ezen az úton. Ezt a gondolkodást ötvözöm a pozitív szemlélettel, ami nagyon jó, hiszen így nem fogok semmit kudarcként megélni. Én mindent feladatként kezelek, nem problémaként.

És ha valami esetleg nem sikerül?

Akkor jön a B verzió! Minden tervre készítek A, B, C és D lehetőséget. Így biztos, hogy nem török össze, ha egyik vagy másik terv nem sikerül, akkor megyek tovább. Nem fecsérlek energiát arra, hogy dühös vagy szomorú legyek, inkább megoldandó feladatként tekintek a helyzetekre. Nagyon pici korom óta tudtam, hogy énekesnő szeretnék lenni.

Honnan?

Nem tudom. Ráadásul a családomtól olyan távol áll a zenei élet vagy énekesnői pálya, hogy édesapám el se tudta volna képzelni, hogy én ez legyek. Engem ez motivált, hogy ő totálisan ellenszegült. Minél jobban tiltakozott, annál erősebb lett bennem az elhatározás, de nem tudom, miért volt ez így. Most viszont már megköszönöm neki, lehet, hogy épp ez volt a dolga.

Gyerekként kimondtad, hogy mit szeretnél elérni. De előfordult, hogy esetleg más formában is kifejezésre juttattad?

Igen. Gyerekkoromban naplót vezettem, ami pár éve újra a kezembe került. Belelapoztam, és engem is meglepett, amit találtam benne. Azt írtam: bárcsak egyszer Magyarországon lehetnék ismert énekesnő! És családanya, két gyerekkel! Ezt is odaírtam. Leírtam, úgyhogy meg fog valósulni. Bár utána azt írtam, hogy ez úgyis csak hiú ábránd. De még akkor ki is húztam, mert zavart ez a negatív mondat. Negatív dolgokat nem szabad leírni, sőt, kimondani sem! Ha pozitív dolgokkal foglalkozik az agyunk, akkor egy idő után sokkal több pozitív dolgot fogunk észrevenni, aztán teremteni.

Ezek ma egyre divatosabb technikák, például az agykontroll is ezt tanítja. De te ezt 8 évesen még nem tudhattad, úgyhogy azt gondolom, hoztad magaddal ezt a tudást.

Ezt már többen mondták nekem, de nem értettem, hogy miről beszélnek. Ezen soha nem gondolkodtam. Tény, hogy gyerekkoromban egyik barátnőmmel többek között azt játszottuk, hogy mondtunk egy számot, és ahhoz párosítottunk egy színt. Ezt aztán továbbvittük emberekre. Ezt évről évre fejlesztettük, míg végül felnőttként egy barátnőmnek is elmondtam, milyen színűnek látom. Ő megnézette az auráját, és kiderült, hogy ugyanazokat a színeket láttam, mint amit a vizsgálat kimutatott körülötte. Illetve nem is látom, hanem sokkal inkább érzem ezeket a színeket, de a hangulatokat is, vagy azt, hogy milyen árnyalatú az adott szín az illető körül.

Auralátó vagy?

Igen, és ez fejleszthető. Nyilván annak, akinek erősebb az energiája, és beszélgetek vele két percet, sokkal erősebben érzem a színeit.

Oké, akkor te most látod az én színeimet?

Igen, de neked már régebb óta látom, mert ez a tévén keresztül is ugyanúgy vibrál. Nálad nagyon sok zöldet látok, türkizt és egy pici narancssárgát most, de ez is tud változni a szerint, hogy milyen állapotban vagy. Ennek hasznát veszem egyébként a tanítás során is. Tudom, hogy például ez az egyik életfeladatom, hogy átadjak valamit, nemcsak a színpadon, hanem tanítás formájában is.

NL: Ne aggódj, nem tehetem meg, hogy a jövő elmondásával befolyásoljalak. De most úgyis a jellemvonásaiddal foglalkozunk. Két lábbal állsz a földön, tudod, miért vagy itt, és jól fogadod a kritikát, ugyanakkor tanácsot is szívesen adsz. Van egy olyan férfias attitűdöd, amivel nem is vagy tisztában. Bár te azt hiszed, tudod ezt, de még annál is erősebb ez a dolog.

DH: Atyaég! Ember legyen a talpán, aki a férjem akar lenni! Sokat dolgozom ezen, és a női oldalt igyekeztem megszerettetni saját magammal. Mert bizony úgy neveltek, hogy a férfi az úr. Ha a családban gyerek született, akkor azt kérdezték, mi lett, gyerek vagy lány? Úgyhogy ezt nagyon jól látod.

NL: Amit még a lapokban látok, hogy te egy nagyon tiszta ember vagy, csak ezt elrejted előlünk, és jóval gáncsosabbnak, koszosabbnak mutatod magad, mint a valóság.

DH: Ez igaz! (nevet) Mert ezzel próbálok védekezni. Sokkal vagányabbnak mutatom magam, mint amilyen igazából vagyok. A párom mindig mondja is, hogy miért akarsz zsivány lenni? Azt hiszi mindenki, hogy rossz gyerek vagy! Közben meg nem is vagyok ilyen, de ez az imidzsem.