Rusvai Miklós víruskutató járvány pandémia interjú COVID-19 vélemény hatodik hullám Rusvai Miklós Virológus szakértő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Németországban már a negyedik oltást is fel kell vennie a lakosságnak, és a járvány várható hatodik hulláma miatti elővigyázatosságból a maszkviselés is újra kötelező az országban. 

Rusvai Miklós virológus ennek ellenére nem tart egy újabb, hatodik hullámtól, úgy gondolja, legfeljebb hullámocskára számíthatunk. A szakember úgy véli, hogy bár picivel több regisztrált esetet tartanak nyilván, mint pár hete, a múlt hetihez képest megint csökkent a covidos betegek száma, és a koronavírus örökítőanyaga sem emelkedett jelentősen a szennyvizekben.

Rusvai Miklós virológus, egyetemi tanár, az MTA doktora Forrás: YouTube

A víruskutató a hatodik hullámot szeptemberre várja, a tünetekről pedig a Ripostnak azt mondta:

„Továbbra is torokfájás, rekedtség, rövid ideig tartó hőemelkedés vagy láz és légzőszervi tünetek, köhögés, tüsszögés lesz az, ami a mostani járványt jellemzi azoknál, akik egyáltalán megbetegszenek, mert sokan tünetmentesen esnek át rajta."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.