Liptai Claudia: "Eljött az idő, hogy a kezembe vegyem a gyeplőt"

YouTube A Nő a Tét interjú Liptai Claudia magazin podcast Sláger FM
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az internet már nemcsak a jövő zenéje, hanem a jelen dallama is, egy olyan felület, ahol bárki megmutathatja magát, vagy egészen egyszerűen belevághat merőben új kalandokba. A világháló nem olyan kötött vagy merev, mint mondjuk a televíziós piac. A neten mindenkinek van hely, és idehaza is egyre többen döntenek úgy, hogy belevágnak a digitális tartalomgyártásba.

Liptai Claudia jelen volt a hazai, kereskedelmi televíziózás indulásánál, karrierje pedig a kétezres évek elején, a TV2-höz igazolva kezdett felfelé ívelni. Kezdetben talkshow, majd reality és reggeli műsor házigazdájaként találkozhattak vele a tévézők, később pedig már alig volt olyan nagy élő showműsor, melynek ne ő lett volna a házigazdája. Az utóbbi évek azonban jóval csendesebben, de korántsem tétlenül teltek a számára.

Hosszú ideig állt a reflektorfényben, mint mondja, húsz éven át az volt a feladata, hogy szép ruhákba öltözve "elvégezze a dolgát", ám most eljött a pillanat, amikor valami olyasmit szeretne csinálni, amelyben száz százalékig önmaga tud lenni, és aminek részese lehet a legelső mozzanattól az utolsóig. De hogy mi is legyen ez pontosan, azt nem volt egyszerű kitalálni.

Most eljött a pillanat, amikor valami olyasmit szeretne csinálni, amelyben száz százalékig önmaga tud lenni Forrás: Spotlight Media

Egy tavalyi októberi napon Liptai Claudia felriadt éjszaka, felült az ágyában és tudta, hogy valamit tenni szeretne. Konkrét elképzelése még nem volt, de az erős vágy, hogy valami újban is kipróbálja magát, nem hagyta nyugodni. Bekopogtatott a Sláger FM vezetőségéhez, oda, ahol férjével már lassan két éve közös rádióműsort visznek, hogy lenne egy ötlete...

Hosszú tervezgetési folyamat eredményeként született meg aztán A Nő a Tét című internetes riportműsor koncepciója, melyben Claudia péntek esténként, adásonként három-három meghívott, ismert vendéggel beszéli át a nem csak nőknek és nem csak nőkről szóló témákat.

"Mi az, ami még nincs a YouTube-on? Hát én!"

"Lehet, hogy önhitten hangzik, de azt gondoltam, hogy egyvalamivel tudok kitűnni, mégpedig saját magammal. Amit eddig csináltam, az vonzotta az embereket, és ha már ez az ismertségem megvan, akkor olyat kell csinálni, ami én vagyok, ami a személyiségem, a gondolataim köré épül" – mesélte a Life.hu-nak Liptai Claudia, aki úgy véli, az is nagy előnyt jelent a számára, hogy női youtuberből nincs sok, főleg olyan, aki beszélgetős műsort vezet.

Az ötlet megszületett, már csak formába kellett önteni. Claudia nem szerette volna, ha a vendégekkel kialakul egyfajta alá-fölérendeltségi viszony, nem akart nagy asztal mögé ülve beszélgetni a meghívottakkal. Elképzelt egy olyan környezetet, ahol mindenki biztonságban érezheti magát, ahol megnyílhat, és bármiről őszintén beszélhet. A kamerák kereszttüzében ez azonban nem megy olyan könnyen, de az újdonsült youtubernek erre is van technikája.

A témák között sok lesz a tabu, de ennek célja is van, ugyanis Liptai Claudia azt szeretné, ha ledőlnének bizonyos falak, és nyíltan mernénk beszélni olyan dolgokról is, melyeket még odahaza is csak félve merünk szóba hozni. Ennek persze nagy a veszélye, ugyanis vannak, akik sem beszélni, sem hallani nem akarnak az érzékeny, szélsőséges témákról. Mindezek azonban hozzátartoznak az életünkhöz, akárcsak a sima, hétköznapi aspektusok, amelyekről szintén szó lesz A Nő a Tétben.

Miközben a televíziós piacon mondhatni csak egy dobása van az embernek, hiszen másnap reggel a nézettségi görbék pontosan megmutatják, a nézők szerették-e a műsort, vagy sem, addig az internet egy olyan hely, ahol van idő befutni. Az internetes tartalomgyártás azonban más, mint a tévézés, és akinek ilyen hosszú karrier van már a háta mögött, az talán mindig is vágyni fog a képernyőre.

"Sokat változott az elmúlt években a televíziós piac, az, hogy a tévéknek mire van szüksége, és az én életemben is eljött az a pont, amikor már nem szabad azon siránkoznom, hogy mi lesz, hanem a saját kezembe kellett vennem a gyeplőt. Olyat műsort kell csinálnom, ami teljesen én vagyok, és azt hiszem, most megtaláltam."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.