zseni tudás csodagyerek gyerek intelligencia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem kis megdöbbenést okozhat egy szülőnek, ha csemetéje néhány hónaposan már ír, olvas, beszél, vagy éppen számol. A zseni gyerekek képességei már igen korán megmutatkoznak, és nemcsak megelőzik, hanem messze maguk mögé is utasítják képességeikkel kortársaikat. Nos, listánk szereplői gyerekkorukban nemcsak közeli környezetüket, hanem az egész világot megdöbbentették.

Kim Ung-Yong: 4 évesen egyetemre járt, 15 évesen doktorált

A dél-koreai zseni 1962-ben született, 210-es IQ-jával pedig jelenleg ő a legokosabb élő ember a világon. Kim Ung-Yong négyévesen már japán, koreai, angol és német nyelven olvasott, ötévesen pedig bonyolult differenciál- és integrálszámítási problémákat oldott meg.

Három- és hatéves kora között fizikát hallgatott a Hanyang Egyetemen, és hétéves volt, mikor meghívást kapott Amerikába a NASA-tól. Egyetemi tanulmányait a Colorado Állami Egyetemen fejezte be, 15 évesen fizikából le is doktorált. 1974-ben a NASA-nal kezdett dolgozni, majd 1978-ban visszatért Koreába, és mérnök lett belőle.

Kim Ung-Yong Forrás: reddit.com

Gregory Smith: 12 évesen Nobel-békedíjra jelölték

Az 1990-ben született Gregory Smith kétévesen már olvasott, 10 évesen pedig egyetemre kezdett járni. Greg Smith azonban nem kizárólag magas IQ-ja miatt világszenzáció: ha éppen nem tanult, akkor a világot járta mint béke- és gyermekjogi aktivista. Ő alapította az International Youth Advocates nevű szervezetet, amelynek legfőbb célja az, hogy elősegítse a különféle nemzetek fiataljai közötti barátságos kommunikációt, és felhívja a figyelmet az egymáshoz való pozitív hozzáállás szükségességére. Humanitárius cselekedeteiért Greget összesen 4-szer jelölték Nobel-békedíjra gyermekkorában.

Gregory Smith Forrás: The Oprah Show

Akrit Jaswal: a 7 éves sebész

Akrit Jaswal 146-os IQ-jával India csodagyerekének számított. A fiú 2000-ben került a figyelem középpontjába, amikor 7 évesen elvégezte élete első műtétjét India egyik nyomornegyedében. Akrit egy 8 éves lányt látott el, akinek az egyik keze súlyosan megégett, és képtelen volt az ujjait kinyújtani. Akritnak ekkor nem volt semmiféle orvosi képesítése vagy tapasztalata, mégis sikeresen végrehajtotta a beavatkozást, és a kislány képes lett használni a kezét és az ujjait.

Akrit műtétjének híre elterjedt az egész országban, aminek hatására a Chandigarh Egyetem beválasztotta a tanulói közé, így ő lett minden idők legfiatalabb indiai egyetemistája.

Akrit Jaswal Forrás: oprah.com

Michael Kevin Kearney: 10 évesen diplomázott, majd milliomos lett

Az 1984-ben született fiú 10 évesen szerezte meg a diplomáját, 17 évesen pedig már egyetemen tanított. Michael alig volt négy hónapos, amikor elkezdett beszélni, hat hónaposan megemlítette a gyerekorvosának, hogy véleménye szerint begyulladt a bal füle, 10 hónapos korára pedig már tudott olvasni. Hatévesen fejezte be a középiskolát, majd beiratkozott a Santa Rosa Junior Főiskolára, amit 10 évesen sikeresen el is végzett.

2008-ban az amerikai Legyen Ön is milliomos! kvízjátékban 1 millió dollárt nyert.

Michael Kevin Kearney Forrás: Youtube
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.