A meditáció lényege, pozitív hatásai és típusai

Forrás: Shutterstock -
lelki egészség lélek egészség meditáció Testről és lélekről
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A meditáció szó hallatán a többség elképzel egy embert, ahogyan törökülésben, csukott szemmel üldögél egy párnán, kezeit a térdén nyugtatja és a hüvelyk- valamint a középső ujját összeérintve "óm"-ozik. Pedig meditálni sokféleképpen lehet...

Mi is az a meditáció

A meditáció voltaképpen a tudatunkba való elmélyedést, egyfajta relaxációt jelent, amely segít leküzdeni az öntudat korlátait és kiterjeszteni az elmét a tudatosság egy magasabb szintjére.

Az élet stresszes, túlhajszolt, tele ingerrel. Az agyunk, a gondolataink állandóan pörögnek, egyik szüli a másikat, s mire a gondolatmenet végére érünk, egy olyannal fejezzük be, amelynek köze sincs a kezdő gondolathoz. De az érzelmeink legalább ilyen kaotikusak: az egyik percben még jó a kedvünk, de egy váratlan helyzet dühöt, rémületet vagy idegességet válthat ki belőlünk, kibillentve minket a lelki békénkből. Ráadásul előszeretettel vetítjük ki másokra az elképzeléseinket, érzéseinket. A mindig mosolygó, szép fiatal lányról hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy kedves, boldog és mindene megvan, a szerényen felöltözött, szemüvegesről pedig azt, hogy mogorva, szürke jellem, holott a valóságban lehet, hogy épp fordított a helyzet.

A meditáció segít, hogy a gondolatainkat és érzelmeinket rendezzük, illetve hogy felébredjünk a hamis álomvilágból.

A meditáció a tudatunkba való elmélyedést, egyfajta relaxációt jelent Forrás: Shutterstock

A meditáció nem más, mint az elme célirányos edzése, út a tudatossághoz,

a békéhez és az összpontosításhoz. Segítségével mélyen megvizsgálhatjuk a gondolatainkat, eszméinket, érzelmeinket és elképzelhetjük, milyenné szeretnénk válni.

A meditáció pozitív hatásai

A meditáció amellett, hogy lecsendesíti az elmét, alapja a spirituális fejlődésnek, sok gyakorlati előnnyel is rendelkezik, amelyeket a hétköznapokban is jól kamatoztathatunk.

- kedvezően hat az egészségre (pl. vérnyomásra, stresszre, fájdalomra)
- növeli a koncentrálóképességet
- erősíti a tudatosságot
- helyrebillenti az érzelmeket (pl. felesleges harag, féltékenység, félelem)
- segít leküzdeni a pszichés problémákat (pl. depresszió, gyermekkori trauma)
- válaszokat adhat útkeresés során (pl. mi az élet értelme, mit szeretnék, ki vagyok én)

A meditáció kedvezően hat az egészségre és a közérzetre Forrás: Shutterstock

A meditáció típusai

A meditációra számtalan módszer létezik. Meditálunk akkor is, amikor egy festményt nézünk belefeledkezve a színek és formák világába, elveszítve az időérzékünket, de akkor is, amikor elmélyülten kertészkedünk. Bármelyik módszert is választjuk, alapvetően négy típusba lehet sorolni a szellemi gyakorlatokat.

1. Koncentráló meditáció: ez az elme megszelídítését foglalja magában, mikor például egy tárgyat nézve vagy egy cselekedetre összpontosítva – lélegzés, mozdulatsor – lecsendesedik a tudat.

2. Figyelem-meditáció: ennél a típusnál az érzelmek, gondolatok megszabadítása a cél a saját, szubjektív szűrőnktől, hogy tisztán lássunk, kivetítések és fantáziálások nélkül.

3. Elemző meditáció: ilyenkor mindig egy adott kérdéskör, egy meghatározott téma áll a meditáció középpontjában, az elmélkedés fókuszában: türelem, boldogság, harag stb.

4. Vizualizációs meditáció: ez a típus, az elme képzelőerejét használva, segít megteremteni egy olyan tudatot és egyben valóságot is, amilyet szeretnénk és amit kívánunk magunknak.

A meditáció, azaz a tudatunkban való elmélyedés számos pozitív hatással rendelkezik, akár a mindennapi élet során, akár pedig spirituális értelemben. Bár a gyakorlásához fegyelemre van szükség, érdemes megedzeni hozzá az elmét, mert csak előnyödre válhat, ha rendszeresen – vagy ha csak alkalomadtán is, de – alkalmazod.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.