Hosszú Katinka vallomása: „Erős szorítást éreztem a mellkasomban”

2020.11.12.

Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Hosszú Katinkát nagyon megviselte, hogy vissza kellett vennie a koronavírus miatt az edzésekből. Bevallotta, ezután most még nehezebb a felkészülés, még pánikrohamot is kapott a stressz miatt.

Rájött, hogy nehezen viseli a civil életet Hosszú Katinka, hiába próbált meg pihenni a karantén alatt és a nyáron, számára ez kínszenvedés volt. Most hogy újra van célja - hiszen a Duna Arénában zajló ISL bajnokságra edzenek csapatával – döbbent rá, hogy számára az úszás, a versenyzés jelent mindent.

Az úszóról Katinka címmel dokumentumfilm készül, amely nem csak pályáját és munkásságát mutatja be, hanem a sportoló lelkivilágát is. Ebben mesélt Katinka arról, hogyan élte meg a leállást.

„Röviddel az intenzív edzések elkezdése után, életemben először, pánikrohamot kaptam. Erős szorítást éreztem a mellkasomban, alig kaptam levegőt, ki kellett szállnom a medencéből, elég ijesztő volt.Az utóbbi hónapokban rengeteget vívódtam – nekem nem tett jót a leállás. Nem véletlenül nem tartottam eddig soha szünetet, sejtettem, hogy nagyon nehéz abból visszajönni.

Megviselt ez a kényszerű pihenő, főleg lelkileg. Próbáltam a jó oldalát nézni, pihenni, kikapcsolódni, nyaralni, de közben folyamatos lelkifurdalással küzdöttem."

Hosszú Katinka rájött, nem bírná a civil életet. Forrás: instagram.com/hosszukatinka

"Ha néha elmentünk szórakozni, éjféltájt rendszeresen kiborultam, sírtam, azt éreztem, hogy nekem nem ez a dolgom, edzenem kéne, az én helyem a medencében van. Másnap hajnalban rohantam az uszodába, de pár hossz után már nem is tudtam, hogy miért úszom, lehetetlen konkrét cél nélkül kihozni magadból a maximumot.

Az elmúlt hat hónapban kizökkentem a rutinomból, minden felborult az életemben és most rájöttem, hogy nekem a civil élet egy összevisszaság, egy káosz, ami nekem most még nem megy. Megdöbbentett a felismerés, hogy milyen iszonyú nehéz civilként élni. Úgy érzem, hogy nem becsültem eléggé a régi steril életemet, sőt, sokszor súlyos tehernek éreztem, hogy ki kell zárnom a külvilágot és csak magamra kell koncentrálnom.

Most azzal szembesülök, hogy ez valójában mennyire szuper, ezt a tanítást halljuk mindenhonnan: élj a jelenben, figyelj magadra, ne lógj folyton a neten, a közösségi médián, szakadj le a telefonodról. Most jöttem rá, hogy én milyen kivételes helyzetben vagyok, maga a mentális luxus, ahogy évtizedek óta élek. Nagyszerű érzés, hogy én önmagamnak diktálok, az étkezésemre, a légzésemre, a testemre, a technikámra koncentrálok. A vízben nekem letisztul az élet. Sok és nehéz a napi feladatom, de minden erőmet összeszedve teljesítem őket, és utána nem nyomasztom magam. Minden tőlem telhetőt megteszek és este elégedetten fekszem le.

Amikor beköltöztem a 'buborékba', megijedtem, hogy be vagyunk ide zárva, nem lehet kimenni, de már az első megbeszélésen magával ragadott a csapatszellem, azt éreztem, hogy készen állok a versenyzésre, és hogy sehol máshol a világon nem lennék szívesebben, mint pont itt"