Megrázó! Nemi erőszak során veszítette el a szüzességét Demi Lovato

Forrás: Instagram -
döbbenet Demi Lovato szexuális zaklatás drogdíler
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A népszerű énekesnő, Demi Lovato a róla készült, Dancing with the Devil (Tánc az örödggel) című dokusorozatban mesélte el, hogy tinédzser korában még szűz volt, amikor nemi erőszak áldozata lett. A szörnyű traumáról hiába beszélt, nem lett semmilyen következménye. 

Megrázó történetet mesélt el a róla készült Dancing with the Devil (Tánc az örödggel) című dokusorozatban, amelyben 2018-as, csaknem halálos túladagolása mellett arról is őszintén vallott, hogy még szűz volt, amikor tinédzser korában megerőszakolták.

A szönyűség a 2000-es évek végén történt, amikor a Disney Channelnek dolgozott. Az illető ismert és annak ellenőre, hogy a történtek után beszélt is róla az énekesnő, nem lett következménye.

"Kavartunk, de azt mondtam, hogy ennél tovább nem fogunk menni, mert szűz vagyok, és nem akarom így elveszíteni a szüzességemet. Ez nem számított neki, így is megtette. Én pedig belsővé tettem, hogy ez az én hibám, mert bementem vele a szobába, és kavartam vele"

- vallotta be a megrázó történetet Lovato.

Forrás: Getty Images

Az eset akkoriban történt, amikor az énekesnő a Disney csatorna azon fiatal szereplői közé tartozott, akik nyilvánosan vallottak arról, hogy várni akarnak a szexszel a házasságig és egy erre utaló szimbolikus gyűrűt is viseltek. Lovato mellett például Nick és Joe Jonas, Myley Cyrus és Selena Gomez is tagja volt ennek a csoportnak - írja a Daily Star.

A nemi erőszak után az énekesnő ugyanúgy viselte a gyűrűjét, hogy megőrizze a róla kialakult képet. Szerinte ez közrejátszott abban, hogy bulimiás lett és bántotta saját magát.

"Tudod mit, basszus, egyszerűen csak kimondom: az én metoo-történetem az, hogy elmondtam, hogy valaki ezt tette velem, és az illető sosem került bajba miatta. Soha nem rúgták ki a filmből, amiben játszott"

- jelentette ki.

Továbbá elmondta, hogy azért hozta mondta el a nyilvánosság előtt a történetét, hogy a hasonló sorsú fiataloknak legyen mersze nyilvánosság elé állni a traumájukkal.

Lovato a dokusorozatban arról is beszél, hogy az eset megismétlődött akkor is, amikor 2018-ban túladagolta magát, drogdílere megerőszakolta, majd „ott hagyta meghalni".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.