"Én mindig sok gyereket szerettem volna" - A háromgyermekes dramaturg édesanya vall mindennapjaikról

Én speciel színésznek indultam. Nagyon korán, már gimnazista koromban bekerültem egy színházi közegbe, ahol sok előadást néztem.

A dramaturg-képzésre való felkészülés teljesen más, mint ha valaki színésznek megy, de végül sikeresen felvételiztem a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemre. Államvizsga után a nagyváradi színházhoz kerültem. Csodás év volt, sok izgalmas előadással. Nagyon szép emlékeim vannak a kollégákról, a közös munkákról, a városról.

Hát, nem könnyű, de nem is megoldhatatlan. Én mindig sok gyereket szerettem volna.

Természetesen az anyaság és munka összhangjához kell egyfajta rugalmasság a részemről, és a színház részéről is, hiszen mindig nem tudok jelen lenni. A vírus miatt sok minden megváltozott, így sokkal bátrabban dolgozunk otthonról, legyen az akár egy virtuális értekezleten vagy színházi próbán való részvétel. Ha egy új színpadi szöveg készül, ahhoz nagyon sokat olvasok, kutatok. Mi az Udvari Kamaraszínházban történelmi előadások színrevitelével foglalkozunk, így ehhez a fentiek fontosak. Nekem ehhez csendre van szükségem. Így leginkább akkor dolgozom, amikor a lányok iskolában vannak, vagy éjszaka.

mert épp gondolkodik valamin. A legnagyobb már színdarabokat is olvas, és mindhárman bármilyen hosszú színházi előadást végigülnek.

Nem vagyunk egyformák. Vannak nők, akik teljes mértékben csak anyák, otthon vannak, és jól érzik magukat. És vannak olyan nők is, mint én, akiknek szükségük van arra, hogy a gyereknevelésen, háztartáson kívül mással is foglalkozzanak.

Az a legfontosabb, hogy mindenki, akár háztartásbeli édesanya, akár dolgozó édesanya, jól érezze magát, mert ha ő jól van, akkor a gyerekek is jól vannak. Kevés szabadidőm van, a napirendem nagyon feszes, de ezt kompenzálja az, hogy a munkámban azt csinálhatom, amit szeretek, otthon pedig várnak a lányocskáim, akik mellett nem igazán lehet unatkozni.

A tavalyi három hónap karantén számomra csodás időszak volt. Arra gondoltam, hogy talán soha többé nem lehetek majd annyit a gyerekekkel, mint akkor. Főztünk, társasoztunk, tanultunk, filmeket néztünk és sokat beszélgettünk. Az idei iskolabezárást már sokkal nehezebben viseljük, több a súrlódás, gyakoribb a türelmetlenség. Szerencsére, édesapjuk és nagymamájuk is sokat segít, így sikerül megoldani mindent.

Leginkább arra, hogy ők vannak nekem, szeretnek, és nap mint nap tanítanak nekem valamit. Jól tanulnak, érdeklődők, mindhárman egy-egy hangszeren is tanulnak játszani: Réka fuvolázik, Hajnal zongorázik és Villő furulyázik.

Múlt héten Villő nézte reggel, ahogy készülődöm, és kenem magamra a reggeli krémeket, alapozót. Néz, néz, aztán megszólal: anya, olyan lettél, mint mi, kislány. Réka most lett 11 éves, és amikor mondtam neki, hogy úristen, mekkora gyerekem van már, ennyit mondott: csak én növök, de te nem öregszel, anya. Hajnal pedig az örök mókamester, hatalmas színésznő és mindenkit megnevettető.

Van egy előadásunk, a Zergetánc, aminek már volt munkabemutatója, és nagyon szeretnénk végre igazi, közönség előtt tartott premiert is szervezni neki. A napokban elindult A Vörös Pimpernel próbafolyamata. Ezt báró Orczy Emma azonos című regényéből írtam át színpadra és Szabó Sipos Barnabás rendezi. Egy idő után bizonyos koncepció mentén dolgoztunk a szövegen, és a figurákhoz konkrét színészeket is társítottunk. A közös munka eredményeként nagyon jó szöveg született, és remélhetőleg egy izgalmas előadás vár a nézőkre. Aktívan jelen vagyunk a közösségi oldalakon, és nyáron, ha minden jól alakul, még a gyulai színházi fesztiválon is ott leszünk, ősztől pedig végre minden előadásunkat láthatják majd az érdeklődők. A mai helyzetben most mindennél nagyobb szükség van a színház, a zene, a kultúra gyógyító erejére.