Sorsod kísértetiesen hasonlít a felmenőidére? Ez lehet az oka

epigenetika genetika pszichológia magazin transzgenerációs hatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Előfordult már veled, hogy a családodban, esetleg ismerőseid körében, rokonok között zajló eseményekből arra következtettél, hogy bizony lehet abban a mondásban valami, hogy a történelem ismétli önmagát? Több mint valószínű, hogy a transzgenerációs hatásnak voltál tanúja.

Ha a transzgenerációs hatást úgy jellemezzük, mint afféle családi átkot, nem fogalmazunk száz százalékosan pontosan, hiszen az átokról a többségnek negatív dolgok jutnak eszébe. Ez a pszichológia tudományága által vizsgált jelenség azonban a pozitív és a negatív örökséget is magában foglalja.

A transzgenerációs hatás a pozitív és a negatív örökséget is magában foglalja Forrás: Shutterstock/4 Pm Production

Dióhéjban úgy lehetne a legegyszerűbben összefoglalni, hogy a családban látott minták, az általános életmód, a környezet, amelyben egy gyerek nevelkedik, nagyban meghatározzák azt, hogy később milyen terhekkel, illetve előnyökkel indul neki a nagybetűs életnek. A jelenség kutatói szerint azonban a generációkon átívelő effektusok nemcsak a pszichét, hanem a gének működését is befolyásolhatják anélkül, hogy a DNS-ben változást idéznének elő – ezzel foglalkozik az epigenetika tudományága.

Mindent a túlélésért

A transzgenerációs hatás fogalmát először a holokauszttúlélők leszármazottainak kapcsán használták a pszichológusok. Kimutatták, hogy a traumát elszenvedett generációt követő nemzedék annak ellenére produkálja a traumatizáltság tüneteit, hogy saját maga nem volt közvetlen áldozat.

Ilyen esetekben a gyerekeknél ugyanúgy jelentkezhet a depresszió, a szorongás, az alacsony önértékelés és az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatok, mint a traumát átélt szüleik életében. A jelenséget később más traumatikus utóhatású eseményeket követően is megfigyelték. A transzgenerációs hatás a háborús veteránok, katasztrófák és tömegmészárlások túlélőinek utódgenerációit ugyanúgy sújthatja, de a szexuális zaklatást, nemi erőszakot elszenvedők családjában is jelentkezhet.

Kimutatták, hogy a traumát elszenvedett generációt követő nemzedék annak ellenére produkálja a traumatizáltság tüneteit, hogy saját maga nem volt közvetlen áldozat Forrás: Shutterstock/Da Antipina

Akár a növénynek a föld

Az epigenetika a pszichológiai hatásoknál mélyebben nyugvó tényezőknek tulajdonítja a generációkon át öröklődő változásokat. Ezek a módosulások a valódi genetikai mutációkkal ellentétben visszafordíthatóak, illetve viszonylag rövid távon is érvényesülhetnek.

A terület kutatói között konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a gének működésének megértéséhez szükség van a környezeti hatások vizsgálatára, mert azok befolyásolják a genetikai állomány egyes részeinek átíródását, azaz azok kifejeződését vagy gátlását.

A környezeti hatások közé sorolhatjuk például a táplálkozást, a mozgást, a higiéniát, az alvást, valamint a káros szenvedélyektől való függést, illetve azok kizárását az életvitelből.

Például ha egy gyermek felmenői között többen autoimmun gyulladásos betegségben szenvedtek, a pici örökölheti a hajlamot, ám a rendellenesség nem feltétlenül alakul ki nála, amennyiben nem érik őt olyan hatások, melyek a kóros géneket „ingerelhetik". (Tehát a megfelelő életmóddal, táplálkozással, testmozgással elkerülhető a baj, még akkor is, ha esetleg az illető hajlamos egy adott betegségre.)

A pici örökölheti a hajlamot, ám a rendellenesség nem feltétlenül alakul ki nála, amennyiben nem érik őt olyan hatások, melyek a kóros géneket „ingerelhetik" Forrás: Shutterstock/Monkey Business Images

A jelenségre már számos tudományos kutatás során találtak bizonyítékokat. Skandináv adatok szerint fiatal férfiak utódnemzés előtti éhezése csökkentette a leszármazottak cukorbetegségre való hajlamát. Emellett igazolást nyert, hogy a rendszeresen dohányzó kismama három generáción keresztül is okozhat károsodást; az utódoknál gyakrabban fordulnak elő légúti betegségek, például asztma.

Az állatvilágban is megfigyelhetünk hasonló példákat: bizonyított, hogy a rovarölő szerekben megtalálható vinklozolin négy nemzedéken át roncsolja a hereszövetet, illetve gátolja a hímivarsejt-termelést. Továbbá 2013-ban kimutatták, hogy meghatározott keretek között a félelem is átöröklődhet az egereknél.

Nyitókép: Shutterstock

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.