Rákóczi Feri: "Nem érzem szükségét annak, hogy állandóan szerepeljek"

A Troll a konyhában új évadában ismét hírességek tucatjai veszik fel a kötényt, hogy megmutathassák főzőtudományukat. A jó ízérzék és a fűszerekkel való zsonglőrködés azonban nem lesz elég, ugyanis egy beépített ember azon munkálkodik majd, hogy megfúrja, megtrollkodja a készülő finomságokat. A produkció házigazdái Wossala Rozina és Rákóczi Feri az új részekre is garantált szórakozást ígérnek.

Ritkán adsz interjút.

– Nem vagyok elég érdekes a bulvármédiának, ami valljuk be, nem akkora baj, nem is akarok az lenni! (nevet) A családomat pedig egyszerűen nem szeretném mutogatni. Bár elég sokat beszélek róluk a rádióban, hogy mi történik velünk, mi a helyzet a gyerekekkel, de ez szerintem bőven elég. Nem érzem szükségét annak, hogy állandóan szerepeljek, hogy benne legyek az újságokban.

Másfelől, gondolom, ha valami téged érdekel vagy foglalkoztat, akkor azt elmondod a rádióban.

– Ez is igaz, de persze hívnak azért újságírók is, jönnek a megkeresések, de megválogatom, hogy kinek mit mondok és miről vagyok hajlandó mesélni.

A tévés munkákat is megválogatod, vagy ha megkeresnek egy feladattal, arra szívesen igent mondasz?

– A pályám során csináltam jó műsorokat, voltam jó és persze rossz is egy-egy szerepben, mégis úgy döntöttem, hogy egyet hátrébb lépek. Az Ezek megőrültek! idején, amit Majkával csináltunk, nagyon futott a szekér, felkértek realitybe és párkereső show-ba is, de egyiket sem csináltam volna szívesen, ezért nem is vállaltam. Ha pedig valaki sokat mond nemet, akkor egy idő után már nem is hívják. Ebben a hosszú, tévémentes időszakban voltam tavaly, amikor megkerestek a VIASAT3-tól, a Troll a konyhában című műsor kapcsán.

Amire már nem mondtál nemet... Mi volt a döntő szempont, amiért vállaltad?

– Amikor elmesélték, hogy mi ez a műsor, azonnal felcsillant a szemem, mert nagy szerelmem a gasztronómia. A Trollban persze a főzés csak az egyik elem, mert közben a szereplők nyomoznak, próbálják kideríteni, hogy ki lehet az a beépített ember, aki tönkreteszi a kajákat, mi pedig sokat röhögünk. Aki végül meggyőzött, az Wossala Rozina volt. Nagyon érdekes, hogy egymástól függetlenül, de szinte egyszerre azt mondtuk a készítőknek, hogy csak akkor vállaljuk el a műsort, ha a másik is benne van. Tettük ezt úgy, hogy amúgy nem nagyon ismertük egymást korábban, a castingon viszont kiderült, hogy egy hullámhosszon vagyunk.

Mennyire húzós ez a mostani időszak? Reggel rádiózol, utána estig forgatsz. Mitől vesz el időt? Azt gondolnám, hogy valamire most kevesebb jut.

– Az életemre. (nevet) Nincs életem tisztelt bíróság. Most úgy néz ki egy napom, hogy felkelek fél ötkor, megcsináljuk Balázzsal és Janival a műsort, utána beülök a kocsiba és kimegyek a stúdióba, ahol estig forgatunk. Az idei a Troll a konyhában második évada és annyira összeszokott csapat csinálja, hogy öt-hat órára simán végzünk. Tavaly voltak megcsúszások és este kilences befejezések, de ez mostanában nem fordul elő, így egészen emberi a meló.

– Olyan, mint egy tizenkét órás műszak és tudom, hogy sokan dolgoznak így, viszont nem fogok hazudni, szellemileg nagyon lefáraszt és esténként már nincs erőm semmi másra. Ebből a szempontból ez most egy húzós időszak, de én vállaltam és nem panaszkodom, majd akkor fogok sírni, ha már egyáltalán nem lesz munkám. (nevet)

Mindemellett ott van a családod és az étterem is, nem lehet egyszerű menedzselni.

– Jól hangzik, hogy az "éttermem", ami igaz is, de aki ismeri a vendéglátós szakmát, az pontosan tudja, hogy az én tudásom egyedül kevés lenne ahhoz, hogy ez működjön. A séf és az üzletvezető, két nagyon jó emberem elviszik a hátukon az éttermet, maximálisan megbízom bennük és ha két hétig nem járnék be, a hely akkor is működne. Régen rossz lenne, ha nélkülem összedőlne vagy megállna az élet. Ennek ellenére szeretek ott lenni, igyekszem bejárni, szemmel tartani a dolgokat.

Visszatérve a tévézésre, van esetleg olyan formátum, akár külföldi, akár már itthon is látható, amit még szeretnél kipróbálni?

– Ha a mai nappal véget érne a tévés karrierem, én akkor is elégedett lennék, mivel megcsináltam mindent, amit akartam, és a rádióban Balázsékkal a csúcsra jutottunk. Nincs már álomprojekt, hacsak... Megy most valamelyik streaming platformon Gordon Ramsay-nek egy utazós realityje, na egy ahhoz hasonlót szívesen csinálnék. Gordon beutazza a világot, megismerkedik különféle kultúrákkal, felfedezi az adott országot és a végén leáll főzni egy helyi séffel.

– Nagyon kalandos, gyönyörűen fényképezett produkció, ami informatív és vicces is. Idehaza, ehhez hasonló gasztroműsort egyedül Borbás Marcsi tudott sikerre vinni a Gasztroangyallal, amiben anno még én is szerepeltem. (nevet) Az ilyen utazós műsor azonban ritka, mint a fehér holló.

Elgondolkodtál azon, hogy mi lesz, ha mindennek vége?

– Amikor eljön ez a pillanat, akkorra egy fantasztikus élet lesz mögöttem, olyan kalandokkal, emberekkel és műsorokkal, amit szerintem sokan megirigyelhetnének. Rengeteg olyan élményben volt részem, ami pénzen nem megvehető, hogy csak egyet említsek, egyike vagyok annak a pár embernek, akik egy Forma-1-es Safety Carban ülve száguldozhattak a Budai Vár szűk utcáiban. Lehetsz bármilyen gazdag, ezt nem tudnád kifizetni magadnak. A pályafutásom minden pillanatát élveztem, de ha vége... legalább több időm lesz a családomra.

Ha már a családod szóba jött, hogyan éled meg, hogy a gyerekeid lassan felnőnek?

– Nagyon rosszul! A fiam 12 éves, a lányom, Panna viszont 14 és ő már jelzi – persze csak a maga módján –, hogy egyre kevésbé igényli a szülők közelségét. Zenét hallgat, felmegy a szobájába vagy a barátnőivel beszélget, akik aztán rendszeresen átjönnek hozzánk. Kimondottan örülök, hogy a gyerekek hozzánk hívják át a barátaikat. Elkerülhetetlen, hogy majd kipróbáljanak dolgokat, és akkor már inkább tegyék itthon, biztonságos körülmények között, hogy ha baj van, akkor azonnal tudjunk segíteni.

Kezdődik az elszakadás?

– Bizony... Imádtam pelenkázni, fürdetni, esténként mesét olvasni. Utóbbinak egyébként az lett a hozadéka, hogy ha találok valami érdekes hírt vagy cikket, amit meg szeretnék osztani velük, akkor odabújnak hozzám és hallgatják, ahogy felolvasom, mintha esti mese lenne. Fura ez a kettősség, mert egyrészt rettentően büszke vagyok arra, ahogy felnőnek és önállósodnak és látom, hogy jó irányba indulnak, de közben megszakad a szívem, mert tudom, hogy egyre közeledik az idő, amikor kirepülnek otthonról. Az biztos, hogy amikor az utolsó is elhagyja a fészket, akkor telesírom a szobát.

Viszont addig is rengeteg közös kalandotok lesz, elég csak a lakóautós túráitokra gondolni. Hogy jött ennek az egésznek az ötlete? Azért ez nem olyan, mint elmenni egy többcsillagos szállodába.

– A világ legjobb dolga! Nagyon régóta terveztük, hogy kipróbáljuk, de mindig közbejött valami és egyszer csak megelégeltük a halogatást és kiválasztottunk egy könnyűnek tűnő, "rövid" távot és így mentünk Velencéből Velencébe. (nevet) Ahogy beültünk és elindultunk Olaszország felé, azonnal a magunkénak éreztük a lakóautózást, így jutottunk el aztán Albániába és Montenegróba is. Nagyon különleges életforma ez, összehozza családot, mert mindenkinek megvan a feladata, hogy ki mit csinál, ki miért felel, nagyon élvezzük.

Az egyik utazásról videósorozatot is készítettetek, ez már egyfajta előszobája annak a Gordon Ramsay-féle műsornak, amiről meséltél.

– Ha úgy nézzük... Mekkora ötlet lenne, ha két haver összeállna és egy lakóautóval bejárnák Magyarországot, találkoznának különféle emberekkel, nagyokat beszélgetnének, főznének, kihívnák egy versenyre a bajai halászléfőző bajnokot, majd csúfosan alulmaradnának... Na egy ilyen lehetőségre biztosan nem mondanék nemet!