Az önzetlenség nem egyenlő az önfeláldozással: nem kell elveszítenünk önmagunkat

Az önzetlen ember a saját érdekeit félretéve mások javára cselekszik, a szeretet és a jóság vezérli, ami által a saját jelleme is fejlődik, épül, kiteljesedik. Mások öröme őt örömmel tölti el, azonban arra vigyázni kell, hogy ez a viselkedés ne csapjon át önfeláldozásba, a kettő ugyanis nem ugyanaz.

Az utóbbi ugyanis feltétlenül épít, és azokra az emberekre jellemzőbb, akik önbizalomhiánnyal és önértékelési problémákkal küzdenek, esetleg lelkiismeret-furdalásukat szeretnék a jócselekedetekkel enyhíteni. Ezzel azonban maguknak nem minden esetben tesznek jót, mert nem szabad teljesen megfeledkezni a saját igényeinkről. Ezeket a szabályokat tartsuk szem előtt, hogy a segítő szándékunkat ne használják ki:

• Tényleg szükség van-e a segítségünkre, valamint neki nagyobb szüksége van-e erre, mint amekkora terhet számunkra jelent?
• Vizsgáljuk meg, mi a motivációnk a segítségnyújtásra: önzetlenség, vagy azt szeretnénk ezzel elérni, ha szeretnének?
• Várunk valamilyen jutalmat a cselekedeteink után?
• Kiről szól a segítségnyújtás: a lelkiismeret-furdalásunk enyhítéséről, vagy tényleg a másik személyről? - írja az Astronet.

Ahhoz, hogy ezeket a kérdéseket meg tudjuk válaszolni, rendkívül őszintének kell lennünk magunkkal, és el kell fogadnunk: nem baj, ha néha mi vagyunk az elsők, mi vagyunk az életünk főszereplői. Ehhez azonban meg kell tanulnunk a nemet mondás művészetét is, ami bizony nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik.