A népmesék nemcsak izgalmas történetek, üzenetük is van

Egy kis borzongás, némi csoda, a jó elnyeri jutalmát, a gonosz méltó büntetését – egy izgalmas történet, amit élveznek kicsik és nagyok. Ha közben néha félelmetes is, a vége tudjuk, hogy jó lesz, és ez azért megnyugtató, a gyerekeknek különösen az.

Honnan tudjuk, hogy népmesével van dolgunk?

A magyar népmeséknek több típusa van, a legnépszerűbbek a tündérmesék, az állatmesék és a tréfás mesék, melyek tele vannak csodákkal, mesebeli lényekkel, boszorkányokkal, sárkányokkal, mellettük beszélő és a mesehőst segítő állatokkal. Az egyik oldalon a szegény, esetleg árva, de mindenképpen kedvezőtlenebb helyzetből induló főhős, a másik oldalon a gazdagság, a mesebeli paloták, királyok és királylányok világa. A „Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren túl is volt" felütés után mindjárt megismerjük a főszereplőt, aki valamiben egészen biztosan hiányt szenved – pénzben, szeretetben, szerelemben, bármiben, amit szeretne megszerezni –, és aki még a történet elején el is dönti, hogy egy élete, egy halála, elindul a világba szerencsét próbálni, és megszerzi a hőn áhított bármit, és minden hátrányát előnyre váltja.

A célhoz vezető, viszontagságokkal teli út számos különálló kalandon át vezet, a mesén belül több apró kis történeten át halad a járt és járatlan utakon, többször veszélybe kerül az élete, sárkányokat, útonállókat, egyéb lényeket és rémes alakokat győz le, mindig erősebbeket és erősebbeket – például a háromfejűtől a hétfejű sárkányig –, és még akkor sincs vége a megpróbáltatásainak. Az áhított cél, mondjuk a legkisebb királylány keze, a fele királyság még további próbatételek árán lesz csak az övé, hiszen a sikert, jutalmat nem adják ingyen. De végül minden és mindenki a helyére kerül, és a hősök „máig is élnek, ha meg nem haltak”.

A mesehősök mi magunk vagyunk, a történeteik a mi történeteink

Hányszor kértük gyerekkorunkban a nagyszüleinket, szüleinket és hányszor kérnek minket is a gyermekeink, hogy "mesélj"! A rút kiskacsáról, a szegénylegényről, a három kismalacról..., hogy átrepítsenek, vagy mi repítsük át őket az Üveghegyen túlra, ahol a jó mindig elnyeri jutalmát a gonosz pedig a büntetését.

Másra van szükségünk, ha szomorúak vagyunk, másra, ha majd kiugrunk a bőrünkből, ha nehéz helyzetben vagyunk, megbántottak, mi bántottunk meg mást. Mindegy, gyerek vagy felnőtt olvassa, hallgatja, a mesének varázsereje van. A mesében bármi és minden megtörténhet, csodák lengik körül a hősöket, melyek hisszük, hogy velünk is megtörténhetnek. Mást jelent nekem és neked, más ponton van jelentősége, amelyik momentum neked sokatmondó, nekem nem jelent majd semmit, de épp ez a lényeg. A mese mindenkinek azt adja, amire éppen szüksége van.

A mesehősben és a helyzetében mindannyian felismerhetjük önmagunkat, a helyzetünket, kríziseinket, a céljai eléréséhez vezető úton a küzdelmeinket, karakterfejlődése során a saját fejlődésünket vagy akár megrekedéseinket. De a mellékszereplőkben is ott vagyunk, hiszen egyikünk sem fekete vagy fehér, jó vagy rossz, a pszichénk, a lelkünk darabkái vannak szétszórva a jókban és rosszakban, a pozitív és negatív hősökben. Nem véletlen, hogy a mesének, különösen a népmesének gyógyító ereje van, terápiák épülnek rá. Egy biztos, ünneplésre érdemes, és ünnepeljük is.

A magyar népmese napja

2005. szeptember 30-án rendezték meg először hazánkban a magyar népmese napját. A dátum Benedek Elek, a „nagy mesemondó” születésnapjához kötődik. A jeles nap célja a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség megőrzése és továbbadása.