Bayer Friderika, az 1994-es Eurovíziós Dalfesztivál sztárja három gyermeket fogadott örökbe

Mi lett vele? örökbefogadás Bayer Friderika
Bayer Friderika volt Palik Lászlóék beszélgetős műsorának vendége. Ő volt az az énekesnő, aki 1994-ben megnyerte a Táncdalfesztivált a Kinek mondjam el vétkeimet? című számmal, majd hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon is képviselte. Dublinban minden idők legjobb magyar eurovíziós eredményét érte el: negyedik lett.

Bayer Friderika elmondta a Hová tűnt? című műsorban, nem volt semmi különös célja azzal, hogy jelentkezett a Táncdalfesztiválra, csak szerette volna megmutatni magát, és énekelni. Szerinte ez túl jól sikerült, egy este alatt lett híres. Egy idő után megunta a sikert, és mindazt, amivel az ismertség jár. 2006-ban volt az utolsó nagyobb koncertje, akkor érezte azt, hogy már nem tudja, hogy mi inspirálja, valami egészen mással szeretett volna foglalkozni, ezért eltűnt a nyilvánosság elől.

Bayer Friderika
Bayer Friderika ma már háromgyerekes édesanya
Forrás: Forrás: Palikék Világa

2007-ben aztán meg is érkezett az első gyermek a családba, Friderika és férje örökbe fogadták első kisfiukat, aki akkor 18 hónapos volt. Innentől kezdve Bayer Friderika csak anyuka akart lenni. Addigra már 10 éven keresztül próbálkoztak a családalapítással, de nem sikerült teherbe esnie. Később aztán egy második kisfiút és egy kislányt és örökbe fogadtak, így az egykori énekesnő ma már háromgyerekes anyuka, gyerekei most 18, 12 és hétévesek.

Bayer Friderika az első perctől őszinte a gyerekeivel

Mindhárom gyermek tudja, hogy örökbe fogadták. Friderikának és férjének akkor még kötelező volt részt venni egy tanfolyamon az örökbefogadás előtt, ott mondták el nekik, mennyire fontos, hogy a gyermekeknek - akár meseszerűen is - beszéljenek arról, hogy hogyan kerültek a családba. Friderika azt mondja sokszor zavarta, hogy az örökbefogadás miatt sokszor túlságosan elismerték, az emberek nem tudják természetesen kezelni ezt.

„Nekünk így van gyerekünk, semmi extra nincs ebben. Nem a pocakomban volt, de így van gyerekem, és ugyanazokon a folyamatokon megyünk át, mint azok a gyerekek, akik a vérszerinti szüleikkel vannak" - mondta
 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.