Drew Barrymore már a10. szülinapját alkohollal ünnepelte

függőség drew barrymore rehabilitáció alkohol
A színésznő családjában sokan problémás alkoholfogyasztók voltak. Drew Barrymore élete egyik sikerének éli meg, hogy megtörte ezt az "átkot" és letette a poharat.

Drew Barrymore a Bobby Cannavale-nek és Rose Byrne-nek adott interjújában elárulta, hogy egy NewYork-i bárban tartotta a 10. születésnapi partiját, amellyel azt próbálta érzékeltetni, nehéz, szenvedélybetegséggel terhelt gyerekkora volt. A családtagjai ittak és ő is sok alkoholt fogyasztott, amíg végképp nem tette le a voksát a józan élet mellett. 

 Drew Barrymore
Drew Barrymore évek óta nem fogyaszt alkoholt
Forrás: AFP

Drew Barrymore nagy döntést hozott

"A 10. születésnapi bulim a Limelightban volt. Akkor már három éve jártam klubokba,  a Studio 54-be, a Limelight-ba, a Nell's-be, mindenhol ott voltam" - emlékezett vissza, korábban pedig arról beszélt, büszke arra, hogy megtörte családjában folyamatosan "öröklődő"  alkoholfogyasztási szokásokat azzal, hogy józan életmódot választott. "Úgy döntöttem, én leszek az, aki megszakítja a láncot, és talán a gyerekeim és az ő gyerekeik már egészen másképp nőnek fel" - tette hozzá. 

Rehabon is részt vett

"Azt hiszem, számomra az ivás abbahagyása az egyik legfontosabb dolog, amit a Barrymore névvel kapcsolatban tehetek: mindannyian hedonisták voltunk" - nyilatkozta Barrymore, aki rehabilitáción is részt vett kábítószer- és alkoholfüggőség miatt.

Barrymore 2019 óta nem iszik, amit 2021-ben nyilvánosságra is hozott. 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.