Teszt - Hogyan kezeli az érzelmeket a bennünk élő gyermek?

színek, spiritualizmus, önismeret, pszichológia, gyermeki én
Shutterstock/agsandrew - agsandrew
önismeret lelki egyensúly család
Gyermekkorunkban fedezzük fel a világot, az akkor szerzett tapasztalatink mélyen belénk rögződnek, ami felnőttkorunkban hatással van a szerelmi életünkre is. Ismerjük meg a bennünk élő gyermeket, hogy megértsük az érzéseinket.

Érdemes megismernünk a bennünk élő gyermeket, hogy jobban megérthessük a tetteink okait. Tesztünkből megtudhatod, hogy mennyire befolyásol a gyermeki éned. Minél több igennel válaszolsz, annál nagyobb hatással van rád a belső gyermek.

bennünk élő gyermeket, kislány, gyerek, strand, medence, nyár
A bennünk élő gyermeket azért kell megismernünk, hogy jobb rálátás. 
Forrás: Shutterstock/Irina Mikhailichenko

A kisgyermek én: 9 hónapos kortól 3 éves korig

Ebben a fejlődési szakaszban kezdjük el felfedezni a körülöttünk lévő világot, és mindent egyedül szeretnénk csinálni. A szülők erre gyakran túlzott kontrollal reagálnak és korlátokat állítanak fel. Ettől a gyerek elkezd aggódni, hogy szülei viselkedéséhez kötik a szeretet, esetleg megfosztják tőle. Ennek eredménye, hogy felnőttként mindig és mindenről gondoskodni szeretnénk, hiszen a szeretet úgy nyerhetjük el, ha a másik kedvében járunk. Ez egy párkapcsolat terén még erősebben dominál. Úgy érezhetjük, hogy párunkhoz kell alkalmazkodnunk mindenben és folyton gondoskodni róla.

1. Nehézséget okoz megfogalmaznia a párodnak, hogy mit szeretnél a kapcsolatban?

• Igen

• Nem

2. Félelemmel tölt el, ha egy új kapcsolatba vágsz bele?

• Igen

• Nem

3. Sokat agyalsz azon, hogy a párod bármikor elhagyhat minden ok nélkül?

• Igen

• Nem

4. Szereted, ha a párod oldja meg a te problémáidat?

• Igen

• Nem

5. Mindig másokat helyezel inkább előtérbe?

• Igen

• Nem

6. Szoktak azzal vádolni, hogy önző lennél a szerelemben vagy az érzelmekkel?

• Igen

• Nem

Tanács: Mindenki vágyik a figyelemre és a szeretetre. Öleljük át a bennünk lévő kisgyereket, és ne hagyjuk, hogy az érzelmek terén megtévesszen minket. Ahogy a környezetünkre, úgy magunkra is szenteljünk elegendő figyelmet. Jegyezd meg: az igazi szeretet nincs feltételekhez kötve!

Az óvodás én: 3 éves kortól 6 éves korig

Óvodásként tudni akartuk mindenről, hogyan működik. Ezáltal azt is megtanultuk, hogyan kell másokat befolyásolni és kifejlesztettük a belső erőt. Az erőt abból merítjük, hogy képesek vagyunk valamit elérni. Ha a gyereket a szülei nem támogatják, nem dicsérik, kialakul benne a meggyőződés, hogy nem elég erős. Ennek következménye a bűntudat és az önbizalom sérülése. A párkapcsolatokban úgy érezheti, hogy nem elég a másiknak.

1. Nehezen találsz választ a „ki vagyok én?” kérdésre?

• Igen

• Nem

2. Nehezen osztod meg az érzéseid a hozzád közel álló emberekkel?

• Igen

• Nem

3. Az esetek többségében inkább próbálsz uralkodni az érzéseiden?

• Igen

• Nem

4. Szoktál sírni, ha mérges vagy a párodra?

• Igen

• Nem

5. Felelősnek érzed magad a szeretteid viselkedéséért és érzelmeiért?

• Igen

• Nem

6. Szerinted meg tudsz valakit változtatni azzal, ha másképp viselkedsz vele?

• Igen

• Nem

Tanács: Ebben a korszakban sokszor érezzük úgy, hogy nem vagyunk elég jók a szüleinknek. Ez a későbbi kapcsolatainkra is hatással lehet, például nem vagyunk képesek elfogadni, hogy párunk tényleg szeret minket. Az önkritika hasznos tulajdonság, de csak ha reális. Sokat segíthet, ha megkérdezed a párodtól: miért tartja értékesnek. A választ pedig nyitottan és önbizalommal hallgasd!

Az iskolás én: 6 éves kortól a pubertásig

Ebben a korszakunkban merülnek föl először az olyan kérdések, mint „Ki vagyok én?”, „Ki szeretnék lenni?” vagy „Mi lesz velem?”. A társadalmi életünk ugyan az oviban kezdődik, de az igazi megmérettetések az iskolában kezdődnek el. A pubertással gyakran együtt jár, hogy nem találjuk sehol sem a helyünket és magányosnak érezzük magunkat. Védekezésként falakat húzunk magunk köré. A párkapcsolatokban ez óriási hátrány, hiszen nem hagyjuk, hogy a másik megismerjen minket. A magány érzése pedig ott motoszkál a fejünkben és félünk a csalódástól.

1. Sokszor hasonlítod össze magad és a párod?

• Igen

• Nem

2. Sok barátra vágysz?

• Igen

• Nem

3. Kellemetlenül érzed magad, ha valakivel ismerkedni kezdesz?

• Igen

• Nem

4. Sokszor félsz attól, hogy hibázol, és elhagy a párod?

• Igen

• Nem

5. Gyakran kritizálod a szeretteid?

• Igen

• Nem

6. Ha ki akarsz lépni egy kapcsolatból, akkor sokáig halogatod a szakítást?

• Igen

• Nem

Tanács: A biztonsági mechanizmusaink a csalódásoktól próbálnak megóvni minket. Ezért sok helyzetet ok nélkül lehetséges csalódásforrásnak ítélünk meg. Előfordulhat, hogy az iskolában magányosak voltunk, de ez már a felnőtt élet, itt az ideje kiteljesedni. Ismerkedj bátran, és döntsd le azokat a bizonyos falakat!

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.