A gyerekek képernyőhasználata hatalmas probléma: a szülői minta lehet a megoldás

gyerekek képernyőhasználata
Shutterstock - Miljan Zivkovic
okoseszköz közösségimédia példamutatás mentális egészség gyereknevelés
A napról napra fejlődő technológia és appok a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt arra csábítják, hogy hosszabb időt töltsenek telefonnal a kezükben. A gyerekek képernyőhasználata a szüleik mintáit követve ugrásszerűen megnőtt a Covid-járvány óta, újabban azonban egyre nagyobb igény van a képernyőidő korlátozására. A szakemberek szerint szükség van az edukációra, de még inkább fontos az, hogy a szülők jó példát mutassanak.

Az, hogy ma már mindannyiunk - legyünk gyerekek vagy felnőttek - kezében ott van egy miniszámítógép, egyrészt kinyitotta, másrészt bezárta a világunkat. Az okostelefonok használata hatalmas segítség a mindennapi életben, a tanulásban, másrészt kényelmessé tesz bennünket. A gyereknevelés terén tudatosabb szülők folyamatosan keresik a módját, hogyan csökkenthetnék a gyerekeik képernyőidejét. A megoldás azonban magától értetődőbb, mint gondolnánk. Egy új tanulmány szerint előbb a szülőknek kell változtatniuk, és ezt a mintát továbbadniuk, hogy a gyerekek képernyőhasználata optimális mértékű legyen. 

gyerekek képernyőhasználata
A gyerekek képernyőhasználata a szülői minta nyomán alakul ki
Forrás: Shutterstock

A szülői minta erősebb, mint a szavak: ez a gyerekek képernyőhasználata esetében is igaz

Szakértők szerint amikor egy gyerek azt látja, hogy szülei folyamatosan a képernyőt bámulják, valószínűleg utánozzák a viselkedését. Egy tanulmányban a szülők 1-4-ig terjedő skálán értékelték, hogy mennyi időt töltenek a képernyő előtt. Az eredmények kiértékelésekor kiderült, hogy minden pontnövekedés a gyerekeknek is 40 perccel hosszabbította meg a képernyőidejét. Tehát, az a szülő, aki hármasra értékelte magát, annak a gyereke körülbelül 40 percel több időt töltött képernyő előtt, mint aki kettesre. Ez világosan mutatja, hogy a gyerekek képernyőhasználata nem csupán azon múlik, hogy mi minden érhető el az interneten, hanem azon is, hogy mit látnak otthon. 

Kínáljunk alternatívákat a gyerekek képernyőhasználatára!

  • szervezzünk több közös offline programot
  • szorgalmazzuk, hogy iskolán kívül is találkozzon a barátaival
  • ne dobjuk sutba a papíralapú olvasmányokat
  • írassuk be sportolni
  • beszélgessünk velük arról, hogy mi a fontos és mi nem
  • alakítsunk ki okoseszközmentes zónákat a lakásban
  • és mi is tegyük ugyanezeket a szabadidőnkben

A szülői példamutatás hatása a gyerekek digitális szokásaira 

"Még ha a szülők azt hiszik is, hogy gyerekeik nem figyelnek oda, hogy mit csinálnak, az adatok azt mutatják, hogy a tizenévesek képernyőhasználatát a szüleikéből előre meg lehet jósolni"  - foglalta össze Dr. Jason Nagata, a tanulmány vezető szerzője és a San Francisco-i Kaliforniai Egyetem gyermekgyógyász professzora. Dr. Ken Ginsburg, a Philadelphiai Gyermekkórház gyermekgyógyász professzora, aki nem vett részt a vizsgálatban, hozzátette, hogy a szülők a hét minden napján, 24 órában példaképek gyermekeik számára."A tetteink olyan hangosak, hogy a gyerekek azt már nem is hallják, amit mondunk. Ne prédikáljunk, mutassunk példát!” – figyelmeztet a szakember a gyerekek képernyő-használata kapcsán. 

gyerekek képernyőhasználata
Ha szülők mobiltelefon-nyomkodással töltik az időt, a gyerek előbb unatkozik, majd ő is ugyanezt fogja tenni
Forrás: Shutterstock

Lehet jutalmazni vagy büntetni képernyőidő-megvonással? 

A képernyőidő jutalomként vagy büntetésként való felhasználása a szakemberek szerint kontraproduktív lehet, és növeli a használatot, ráadásul ráéerősít a titkolózásra vagy egyenesen a szabályok elutasításához vezet. A kamaszok identitás-meghatározó közege leginkább a korcsoportjuk, ha a szülők túlságosan irányítani akarják gyerekeiket, az előbb-utóbb visszaüt  – mondta Ginsburg. „A gyerekek figyelik, mit csinálunk, és nem szeretik, ha irányítják őket. Amikor a gyerekek észreveszik, hogy szabályokat állítunk fel, hogy irányítsuk őket, ha csak tehetik megkerülik ezeket a szabályokat" - tette hozzá a gyermekgyógyász. 

A gyermekek egészséges fejlődése és a képernyőhasználat 

Korábbi kutatások szerint a gyerekek átlagos napi képernyőideje több mint kétszeresére nőtt a Covid-19 világjárvány idején,  egyes országokban már elindult az edukáció abba az irányba, hogy miként lehet kivédeni a lehetséges negatív hatásokat. A kínai hatóságok például napi kétórás telefonhasználati limitet javasoltak a kiskorúak számára. Az Egyesült Államokban figyelmeztető feliratok elhelyzését kérték a közösségimédia-alkalmazásokon, ami felhívja a figyelmet a mentális veszélyekre, de Magyarországon is segít a családoknak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság számos ismeretterjesztő online tartalommal a képernyőidő kezelésben. 

gyerekek képernyőhasználata
A gyerekek képernyőhasználata egyik fő irányelve: az okostelefonnak nincs helye a hálószobában  
Forrás: Shutterstock

Hogyan befolyásolja a serdülők mentális egészségét a 'nullhuszonnégyes' apphasználat?  

"A képernyőideje mindenkinek növekszik. Az, hogy használjuk a fejlett technológiát, önmagában nem baj, ám a tinédzserek különössen ki vannak téve a túlzott használatnak" – mondta Nagata, ami olyan problémákhoz vezet például, mint a kevés alvás vagyaz alvásminőség romlása. A serdülők képernyőhasználata fáradtsághoz és azon keresztül a mentális egészség romlásához, a kék fény pedig az öregedés felgyorsulásához vezethet. 

Az egészséges kepernyőhasználatnak van helye és ideje 

 Az Amerikai Gyermekgyógyászati ​​Akadémia Family Media Plan tanulmánya és irányelvei szerint le kellene fektetni az egészséges képernyőhasználat színtereit idejét. Az akadémia szerint az egészséges médiahasználat kialakítása egy családi beszélgetéssel kezdődik, amikor személyre szabják a képernyőidőre vonatkozó irányelveket, és felvázolják mik a képernyőmentes zónák - mint például a hálószoba vagy az étkező - a házban. Úgy vélik, a személyes találkozók és az offline tevékenységek, tehát a képernyőidő korlátozása nagy mértékben javítják a gyerekek mentális jólétét. 

gyerekek képernyőhasználata
A gyerekek képernyőhasználata függőséget okoz
Forrás: Shutterstock

Hogyan csökkentsük a gyerekek képernyőidejét?

Ginsburg úgy véli, hogy sokat segít, ha a szülők elmondják a gyereküknek, miért fontos, hogy csak meghatározott ideig és mértékkel görgessék a telefonjukat. Nem a tiltás vezet megoldáshoz, hanem az, ha meg is indokolják, hogy mi az oka azoknak a szabályoknak, amiket felállítanak. Ha a szülő szabályai nem kinyilatkoztatások, hanem törődő, szeretetteljes nevelés eredményei, a gyerekek is jobban alkalmazkodnak azokhoz. 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.