családalapítás lombik program Tornóczky Anita szülés
A műsorvezető november 27-én délután jelentette be, hogy beindult nála a szülés. Tornóczky Anita öt évet várt arra, hogy édesanya legyen.

Tornóczky Anita és párja, Miklós végre szülők lettek. November 27-én az esti órákban megszületett a műsorvezető kisfia, aki a Noel nevet kapta. Anita nagyon sokáig küzdött azért, hogy édesanya lehessen, mesterséges megtermékenyítés útján esett teherbe.

Tornóczky Anita
Megszületett Tornóczky Anita kisbabája
Forrás: TV2/Mokka

A 45 éves műsorvezető még szerda délután jelentette be közösségi oldalán, hogy beindult nála a szülés, és nem sokkal később már a karjaiban is tarthatta kisbabáját - írja a Bors. Tornóczky Anita júniusban árulta el, hogy öt év várakozás után végre teherbe esett, a lombikprogramnak köszönhetően végre anyuka lesz.

Tornóczky Anita párja is ott volt a szülésnél

Anita már két hete összepakolta a kórházi táskát, mindenre felkészült, párjával apás szülést terveztek.

„Az a helyzet, hogy igazából már bármikor beindulhat a szülés, felkészült rá a testem. De ettől én még megyek ide-oda, mert ez nem úgy megy, mint a filmekben, hogy elfolyik a magzatvíz a bevásárlóközpontban és a nő a taxiban megszül, annál ezért ez egy hosszabb folyamat, főleg első gyermeknél. De a kórházi táska már össze van pakolva, ott várakozik a szekrény tetején, és öt percre lakunk a kórháztól, ahol szülni fogok, ha úgy elfolyt a magzatvíz, pikk-pakk bent leszünk a párommal, aki egyébként legalább olyan izgatott, mint én vagyok. Közös döntés volt, hogy apás szülés lesz!" - nyilatkozta akkor.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.