A hálaadás az összetartozás és az emlékezés ünnepe, ennek megfelelően ünnepelt Madonna is. Az énekesnő mellett nem csak a gyerekei voltak ott, hanem idős édesapja is.
„Családba születünk, és mi magunk alakítjuk kis később a sajátunkat. Ahogy telik az idő, egyre jobban értékelem az életnek ezeket a mikrokozmoszait, amelyek körülöttem táncolnak, és nap mint nap leckéket adnak. Az én családom ebben az évben sok veszteséget élt át. Apám mindent méltósággal viselt. Láttam, ahogy sírt a temetőben, amikor eltemettük Christopher bátyámat, közvetlenül azután, hogy elvesztette a feleségét. Ez egy olyan pillanat volt, amit soha nem fogok elfelejteni. Az, hogy vele és a gyermekeimmel töltöttem a hálaadást, gyógyír volt a léleknek" - írta Madonna a kép mellé.
Madonna bátyja, Christopher Ciccone, októberben halt meg rákban, nem sokkal azután, hogy mostohaanyjukat is elvesztették.
Madonna fiatalabb gyermekei, David Banda, Mercy James, valamint az ikrek, Stella és Estere aktívan részt vesznek édesanyjuk Celebration turnéjában, ahol nemcsak tánctudásukat, hanem zenei tehetségüket is megmutatják. Az idősebb gyermekek, Lourdes Leon és Rocco Ritchie szintén rendszeresen felléptek az énekesnő korábbi turnéin. Ahogy a popikon korábban fogalmazott: „Unalmas lenne, ha csak szállodáról szállodára utaznának, és időnként eljönnének megnézni a show-t. Művészek vagyunk, de egyben család is, ez van.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.