Szinte hihetetetlen, hogy már 43 éves Katalin. A hercegné mögött nehéz év áll: családtagjai szívszorító sorokkal köszöntötték fel. Harry herceg és Meghan Markle azonban nem gratuláltak neki, legalábbis nyilvánosan nem.
Az, hogy a közösségi médiában Harry herceg és Meghan Markle nem köszöntötték Katalint, nem jelenti azt, hogy egyébként nem gratuláltak neki. A Bors kiszúrta, hogy az Express megszavaztatta az olvasóit: vajon az a jobb, ha a sussexiek nyilvánosan köszönti a hercegnét, vagy az, ha nem tesznek közzé nyilvánosan semmit. A csaknem kétezer szavazónak a 34,8 százaléka vélte csupán úgy, hogy nyilvánosan kéne köszönteniük Katalint, míg 61 százalékuk javasolta a csendben maradást, 4,2 százalék tartózkodott a véleménynyilvánítástól - közölte a lap.
Akik arra szavaztak, hogy jobb csendben maradniuk, azzal érveltek, hogy adott helyzetben Harry és Meghan szavai őszintétlennek tűnnének és nem lenne hiteles, bármit is írnak. Mások azt írták, hogy még mindig helyesebb, ha nem tesznek közzé semmit, mint ha azért posztolnának, hogy szimpatikusabbak legyenek a világ előtt.
Vilmos herceg a közösségi médiában osztott meg egy szívszorító posztot, melyben dicsérte a hercegné erejét. „A leghihetetlenebb feleségnek és anyának" - írta Vilmos herceg. „Az erő, amit az elmúlt évben mutattál, figyelemre méltó volt. György, Sarolta, Lajos és én annyira büszkék vagyunk rád. Boldog születésnapot, Katalin. Szeretünk téged. W" - írta. Károly király és Kamilla királyné pedig így köszöntötték a hercegnét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.